Magyarország nem áll háborúban senkivel, a magyar emberek egyértelmű döntést hoztak arról, hogy ki akarnak maradni az ukrajnai konfliktusból – húzta alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban,Elolvasom

Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből a légvédelem 47-et semmisített meg, három H-59-es rakéta pedig nem ért célba – közölte csütörtökön az ukrán légierő parancsnoksága. A hadijelentés szerint aElolvasom

Az ukrán elnök szerint már érzékelhetők élénkebb orosz támadó hadműveletek Ukrajna déli és keleti térségeiben. Volodimir Zelenszkij a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott, csütörtökön műsorra tűzött interjúban kijelentette aztElolvasom

Az Egyesült Államok Abrams típusú harckocsikat küld Ukrajnának – jelentette be Joe Biden elnök szerdán Washingtonban. Az elnök a Fehér Házban tartott tájékoztatón elmondta, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter javaslatáraElolvasom

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata – közölte a Meta. Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnökElolvasom

Két embert megölt, ötöt megsebesített egy késes támadó szerdán Németország északi részén egy vonaton – jelentették német hírportálok. A beszámolók szerint a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton egyElolvasom

Németország Leopard 2 harckocsikkal is segíti Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben – közölte a szövetségi kormány szóvivője szerdán. Steffen Hebestreit közleménye szerint a szerdai berlini kormányülésen hozott döntés alapjánElolvasom

Ethem Sancak török politikus szerint a török nép az utóbbi időben szimpatizál Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és úgy véli, Törökország hónapokon belül kiléphet a NATO-ból. Törökország öt-hat hónaponElolvasom