A két roncsautóprogram („Rabla classic” és „Rabla plus”), valamint a Zöld Ház-program idén is folytatódni fog – közölte a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök. Viorica Dăncilă elmondta: ez az elsőElolvasom

Románia 800 millió eurót veszíthet az európai uniós strukturális alapokból, mivel a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban jelentős késéseket halmozott fel – figyelmeztette csütörtökön Viorica Dăncilă román miniszterelnök az önkormányzati vezetőket. A kormányfőElolvasom

Újabb ügyben indított büntetőjogi eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Tomis (Konstanca) ortodox érseke, Teodosie ellen. A DNA közleményt juttatott el szerdán az Agerpres hírügynökséghez, amelyben arról tájékoztat, hogy a görögkeletiElolvasom

Aláírta kedden Valentin Pop tárcavezető a következő tanév rendjéről szóló rendeletet – közölte honlapján az oktatási minisztérium. E szerint az iskola szeptember 10-én kezdődik, és 168 munkanapból (34 hétből) áll.Elolvasom

Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzéseivel ellátott gépjárművekbe lehetne majd sebességmérő készülékeket elhelyezni. A Nemzeti Liberális Párt 16 törvényhozójaElolvasom

A holokauszt kutatásával foglalkozó romániai Elie Wiesel Intézet az Agerpres hírügynökség által közzétett közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben. AzElolvasom

2020 után kezdődhet el a tengeralattjárók beszerzése, mondta keddi sajtótájékoztatóján Mihai Fifor védelmi miniszter.  A védelmi minisztérium székházában tartott sajtókonferencián a szaktárca vezetője kifejtette: jelenleg a román tengeri haderők aElolvasom

2018. július 1-jétől tilos a vékony, illetve nagyon vékony falú, fogófüllel ellátott műanyag szatyrok behozatala, 2019. január 1-jétől pedig ezek forgalmazása is – erről szóló törvénytervezetet fogadott el hétfőn aElolvasom