Szexuális agresszió gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek szombaton egy bukaresti tanárt – közölte a fővárosi rendőrség. A 40 éves férfit még péntek este vették őrizetbe a rendőrök. A magániskolában tanító tornatanártElolvasom

Eddig ismeretlen körülmények között lezuhant vasárnap egy spanyolországi szálloda harmadik emeletéről a Kolozsvári CFR egyik volt idegenlégiósa. A másodosztályú Albacete középpályását, Pelayo Novo Garciát a csapattársai látták meg a földönElolvasom

Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre az után, hogy sikertelennek bizonyult katéteres úton történő aortabillentyű cseréje – adta hírül pénteken a TMZ amerikai celebhírportál. A beavatkozásElolvasom

Életét vesztette egy 21 éves szatmárnémeti fiatalember egy Ausztriában történt autóbalesetben. Balogh Róbert egy nyerges vontatónak csapódó kamion anyósülésén utazott. A helyi portálok beszámolója szerint a baleset csütörtök délután történtElolvasom

Tilosban átszaladsz az úton és már kapod is a büntetést üzenetben – hol máshol, mint Kínában? A kínai IT-fellegvárban, Sencsenben arcfelismerő rendszert telepítenek, hogy a szabálytalanul közlekedőket elcsíphessék. A rendszerElolvasom

Harmadik nekifutásra is megpróbál tervezőt találni az Arad Megyei Tanács két fontos műemléképület, a világosi és a solymosi várromok állagmegőrzési és felújítási tervének elkészítésére. Az önkormányzat közleménye szerint az első,Elolvasom

Fegyverüket is használniuk kellett, sérüléseiket kórházban kellett ellátni. Pedig csak egy családi konfliktust akartak elsimítani. Úgy megvertek szerdán reggel két intézkedő rendőrt Szatmárnémetiben, hogy orvosi kezelésre szorultak, és csak lőfegyvertElolvasom

Életét veszítette egy 59 éves férfi, akit elgázolt egy gépkocsi kedd este. Az autó akkora erővel ütközött az áldozatnak, hogy levágta a fejét. A helyi portálok beszámolója szerint a horrorbalesetElolvasom

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette Georges Leekens labdarúgó-válogatottja: a magyar együttes kedd este 1-0-ra kapott ki Skócia csapatától a Groupama Arénában. Hasonló előjelekkel készült a két csapat a mérkőzésre, hiszenElolvasom