2019. augusztus 18., vasárnap: Ilona napja

Dăncilă nagy igazságot mondott: a nagyszebeni csúcson kölcsönösen kiegészíthették volna egymást Iohannis elnökkel

Kiegészíthették volna egymást Klaus Iohannis államfővel a nagyszebeni EU-csúcstalálkozón – az elszólásairól és földrajzhibáiról ismert Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (UMF) látogató Dăncilă azt mondta, az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét a miniszterelnök tölti be, és fontosnak tartotta volna az eredményekről beszélni, mert azok „nagyon-nagyon jók”: 90 jogszabály ügyét zárták le, míg Bulgáriának csak 43, Ausztriának pedig 53 ügyiratcsomót sikerült lezárnia elnöksége hat hónapja alatt – függetlenül attól, hogy mennyit dolgoztak az említett országok a következő soros elnök dolgának megkönnyítésén.

„Úgy véltem, hogy kölcsönösen kiegészíthetnénk egymást, a miniszterelnök (vagyis ő személyesen) beszélhetett volna az EU-elnökség megvalósításairól, pozitív dolgokról, a munkánkról, mert ez végül is Románia és minden román állampolgár munkája, és Románia államelnöke beszélhetett volna – éppen ezekre alapozva – az EU jövőjéről.(…) De az elnök nem akarta ezt” – fogalmazott a képzeletbeli szerepeket hamar leosztó Dăncilă.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások