Egyedülálló: a parlament mindkét házának elnökét vádlottként idézték be egy–egy korrupciós perben

A kétkamarás parlament mindkét házelnökét – Liviu Dragneát és Călin Popescu-Tăriceanut – vádlottként idézte be szerdán a legfelsőbb bíróság egy–egy korrupciós perben.

Dragneát hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra történő felbujtással gyanúsítják, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, aki nem az önkormányzatnál, hanem a PSD megyei szervezetének dolgozott. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint a politikus felbujtására a két fiktív munkatárs számára munkaköri leírást, jelenléti ívet és teljesítési beszámolókat is hamisítottak.

A PSD elnöke szerdai kihallgatása során elutasította a vádakat, ártatlannak mondta magát, azt állította, hogy a DNA „célpontjává” vált. Dragneának egyébként ez már a második korrupciós pere.

Tăriceanut hamis tanúzás és bűnpártolás vádjával még 2016 nyarán állították bíróság elé: az ő büntetőperét is elölről kellett kezdeni tavaly az eredeti bíró nyugdíjazása miatt. A szenátus elnökét tanúként hallgatta ki két éve a brassói DNA egy feltehetően illegális ingatlan-visszaszolgáltatás ügyében. A DNA szerint a házelnök eskü alatt hazudott, amikor azt állította, hogy nem tudott a korrupciós ügy részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal.

[Forrás: MTI]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

tizennyolc + 6 =