Egyelőre felfüggesztett tag marad a Fidesz az Európai Néppártban

Nem szerepel a Fidesz tagságának megvitatása az Európai Néppárt (EPP) jövő hétfőn összeülő politikai gyűlésének napirendjén. A Népszavát tájékoztató szemtanúk szerint ezt közölte Donald Tusk, az EPP elnöke az Európai Parlament néppárti frakciójának ülésén.

Egyelőre minden marad a régiben, így a tavaly márciusban hozott döntés is a magyar tagpárt felfüggesztéséről. A lengyel politikus ezt többek között azzal magyarázta a néppárti EP-képviselőknek, hogy a Fidesz politikai tevékenységét vizsgáló “bölcsek” jelentése azt állapította meg, hogy “nincs előrehaladás” a vitatott kérdésekben. Mivel a felfüggesztésnek nincs határideje, ezért nem kell határozni a meghosszabbításáról sem – az EPP vezérkara ezt a “salamoni” döntést hozta, elkerülendő a belső vitákat.

A Népszava szerint Donald Tusk arról is beszélt, hogy párbeszédet kell kezdeni az Európai Néppárt jövőjéről, és erről konzultálni fog a tagpártokkal és az EPP vezetőivel.

[Forrás: MTI]