2019. augusztus 15., csütörtök: Mária napja

Egymásra találtak: Dacian Cioloșsal pózol közös fotón a Momentum abortuszpárti politikusa

A Renew Europe új frakcióvezetőjével, a volt román miniszterelnökkel, Dacian Cioloș-sal készült közös képet osztott meg Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Instagram-profiljában.

Cioloș fiatalként a szélsőségesen magyarellenes Román Tűzhely (Vatra Românească) szervezet tagja volt, mely jelentős mértékben felelős volt az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi pogrom (Fekete Március) kirobbantásáért.

A kommunista rezsim idején emellett az emblematikus erőszakszervnél, a Securitaténál teljesített sorkatonai szolgálatot Dacian Ciolos, aki a román USR+PLUS 2020 Szövetségnek köszönhetően abban az EP-frakcióban lett frakcióvezető, melynek soraiban megtalálhatók a Momentum Mozgalom képviselői, Cseh Katalin és Donáth Anna is – írja a Mandiner.

Cseh Katalinrol közismert, hogy nyíltan abortuszpárti, egy korábbi rádiós beszélgetésben a magzat meggyilkolásának technikáját nevetgélve egyfajta botmixerhez hasonlította. Cseh a szélsőségesen életellenes Planned Parenthood nevű szervezet támogatója, mely szervezet a amely a terhesség utolsó pillanatáig hajt végre terhességmegszakítást a különböző klinikáin. 2013-ban egy olyan kép- és hangfelvétel került nyilvánosságra, mely szerint a Planned Parenthood, azaz – a Cseh Katalin által propagált szervezet – a már megszületett csecsemők „abortálása” mellett foglalt állást.

[Forrás: mandiner.hu]

CÍMKÉK

Hozzászólások