Minden nemzetnek megvannak a maga sorscsapásai. Magyarország számára az egyik ilyen pillanat egyértelműen az első világégés és azt következő évek, amikor Közép-Európa határai teljesen átrendeződnek, új államok alakulnak, ugyanis 1919-re az Osztrák-Magyar Monarchia szétesik a belső viszályok, a nemzeti törekvések miatt.
Ekkora Magyarország megmaradt területein eluralkodik a káosz, feloszlatják a hadsereget az uralkodó család után hatalomra törő politikai kalandorok. Az ország védtelen marad az újdonsült szomszédokkal szemben, és nem sokkal később a háborúból még ki nem lábalt ország egy forradalomba is keveredik. A sok viszontagságot követően néhány hazájához hű bátor katonának és hazafinak volt köszönhető, hogy a dolgok nem fordultak még ennél is rosszabbra, Magyarországon rend lett, és felvette a harcot.
Akik szeretnének többet megtudni a korszakról, azoknak jó hírrel szolgál az EMI-tábor, hiszen a témában Raffay Ernő fog előadást tartani. Dr. Raffay Ernő történész, politikus, egyetemi tanár legfőbb kutatott területei közé tartozik az első világháború és a trianoni békediktátum. Több könyvet is publikált a fenti témákban, illetve rendszeresen tart előadásokat, az EMI-tábornak pedig visszatérő vendége.
A 15. EMI-tábor keretein belül Raffay Ernő Magyarország és Erdély 1919-ben című előadását augusztus 10-én, szombaton 14 órától lehet megtekinteni az Előadósátorban.
[Forrás: EMI-tábor]