2019. május 23., csütörtök: Dezső napja

Eurostat: Ötödik hónapja már, hogy Romániában a legnagyobb az inflációs ráta

Ötödik hónapja, hogy az Európai Unió országai közül Romániában jegyzik a legmagasabb inflációs rátát. 2018 júniusában Romániában 4,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ami 10 bázisponttal meghaladja az infláció májusi rátáját (4,6 százalék).

Az euróövezetben és az Európai Unióban júniusban egyaránt 2 százalékon stagnált az átlagos éves infláció. Az EU országai közül Romániában növekedtek a legnagyobb ütemben a fogyasztói árak – közölte szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala.

Az Eurostat adatai szerint az elmúlt hónapban a legmagasabb inflációt Romániában (4,7 százalék), Észtországban (3,9 százalék) és Magyarországon (3,2 százalék) regisztrálták.

2018 májusához képest júniusban az Európai Unió három tagállamában csökkent az infláció, két országban stagnált, 22-ben (köztük Romániában) pedig nőtt.

Az eurózónában az energia ára nőtt a legnagyobb mértékben, 0,76 százalékkal, a szolgáltatások 0,57 százalékkal drágultak, az élelmiszer és dohányáru 0,25 százalékkel került többe, mint májusban.

Ami Romániát illet, az INS szerint jelentéktelen mértékben, egy bázisponttal, 5,40 százalékkal csökkent az éves infláció júniusban az egy hónappal korábban regisztrált értékhez képest (5,41 százalék).

A jelzett időszakban az élelmiszerek 3,86 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 7,82 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2,58 százalékkal kerültek többe.

A Román Nemzeti Bank (BNR) májusban a korábban közölt 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelte 2018-as inflációs előrejelzését. 2019-re 3 százalékos fogyasztói árnövekedést jósolt a BNR, 10 bázisponttal kisebbet, mint korábban.

[Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások