Az élelmiszerárak folyamatos növekedése figyelhető meg a koronavírus-világjárvány következtében: az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) friss adatai szerint az élelmiszerek világpiaci átlagárai szeptemberben már a negyedik egymást követő hónapban emelkedtek – írja a Székelyhon.
A romániai szakember szerint az árak egy ideig még tovább nőhetnek, de ezt követően visszaesés várható a vásárlóerő csökkenése miatt.
Világszerte egyre többe kerülnek az élelmiszer-alapanyagok és ennek következtében az élelmiszerek is az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint, amely havonta közzéteszi az alapvető élelmiszercikkek árváltozását követő élelmiszerár-indexet. Ez egy olyan kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag nemzetközi piaci árait veszi figyelembe: a növényi olajokét, a gabonáét, a húsfélékét, a tejtermékekét és a cukorét. A legfrissebb, szeptemberre vonatkozó adatok azt mutatják, hogy az élelmiszerár-index átlagosan 97,9 pontra volt tehető, ami 2,1 százalékkal haladja meg az augusztusi, és 5 százalékkal a korábbi év hasonló időszakában mért értéket. Ez ráadásul már a negyedik egymást követő havi növekedést jelentette.
A FAO szerint a szeptemberi növekedés főként a gabona és a növényi olajok árának erőteljes emelkedésével magyarázható. A gabonaár-indexe szeptemberben 5,1 százalékkal nőtt augusztushoz képest, és 13,6 százalékkal a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. A szeptemberi hirtelen emelkedésnek több oka is van, például az időjárási viszonyok és egyéb tényezők miatti, terméskieséstől való félelem, ami Európa számos területén hátrányosan befolyásolja az őszi búza vetését is. Emellett a kukorica nemzetközi ára is jelentős növekedést mutatott a termelési kilátások csökkenése miatt, főként Európában.
A növényiolajár-index szeptemberben átlagosan 6 százalékkal nőtt augusztushoz képest, ezzel nyolc hónapos csúcsot érve el. Az index emelkedését elsősorban a pálma-, napraforgó- és szójaolaj-árak növekedése eredményezte. A tejipari-index szeptemberben változatlan maradt augusztushoz képest, de 2,5 százalékkal magasabb az előző év azonos hónapjában mért értéknél. A vaj, a sajt és a sovány tejpor árfolyamainak mérsékelt növekedését ellensúlyozta a teljes tejpor árának csökkenése. A húsár-index múlt hónapban 0,9 százalékkal csökkent az augusztusban mért értékekhez képest. Lebontva ezt a kategóriát az figyelhető meg, hogy a sertéshús ára csökkent, a marhahúsé változatlan maradt, a baromfihús ára viszont növekedett. A cukorár-index szeptemberben szintén csökkent, mégpedig 2,6 százalékkal augusztushoz képest.
Romániában is gondot jelent
A világszinten tapasztalható élelmiszerár-növekedés Romániában is erőteljesen érzékelhető Szabó Árpád közgazdász szerint. Mint kifejtette, a bevásárlások során is látszik, hogy sokkal magasabb végösszeg szerepel a nyugtán ugyanazokért a termékekért, mint korábban.
Szinte harminc százalékos árdrágulás következett be Romániában is, és ez eléggé érezhető. Nemrég egy másik kutatás arra is rámutatott, hogy a lakosság bevételének háromnegyedét élelmiszerre és a lakásra költi, ami szintén a magas árakról árulkodik – mutatott rá a szakember.
Hozzátette: a koronavírus-világjárvány több módon is befolyásolta az árak alakulását. Egyrészt az év eleji megjelenését követően számos országban és Romániában is a lakosság tartalékolásba kezdett, azaz nagy mennyiségben vásárolt termékeket, és ez egy úgynevezett sokkot okozott a gazdaság és az árak szempontjából. Ezt követően a kijárási tilalom és a megfertőződéstől való félelem miatt sokan nem tudtak vagy nem akartak dolgozni a földeken, és az időjáráson kívül ez is hozzájárult a terméscsökkenéshez, ami maga után vonja az árnövekedést.
A vírussal magyarázhatók továbbá a szállítási és raktározási gondok is, amelyek ugyancsak az árak emelkedését idézték elő.
Szabó Árpád arra is kitért, hogy az árak további alakulása nagymértékben függ attól is, miként alakul a járványhelyzet, és ez mekkora aggodalmat vált ki.
„Amíg pánik lesz, magasak maradhatnak az árak, de az is fontos szempont, hogy mivel rengetegen elveszítették az állásukat a járvány miatt, a lakosság egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerül. Így egy idő után nem lesznek képesek bevásárolni, az élelmiszertermékek romlandósága miatt pedig a vásárlóerő csökkenése általában az árak esését is maga után vonja. Magyarán egy-két hónapig még folytatódhat az árak növekedése, de előbb-utóbb be fog következni egy csökkenés, mivel a gazdaság összeomlása miatt az emberek nem tudják majd megengedni maguknak, hogy a szokásos módon vásároljanak” – zárta Szabó.
[Forrás: Székelyhon]