Flamand politikusok 1 euróért ajánlották fel Belgium vallon részét Donald Trumpnak

Belgiumi flamand politikusok felajánlották Belgium vallon vidékeit Donald Trump amerikai elnöknek egy euróért – jelentette a Fox News amerikai televízió.

A tréfának szánt ajánlatot az Új Flamand Szövetség nevű flamand konzervatív párt ifjúsági szervezete tette.

Kedves Donald Trump elnök, egy euró és Vallónia az öné. Jelentkezzen nálunk

– írták Twitter-üzenetükben.

Fotó: AFP

A bejegyzést fotóval egészítették ki, amelyre egy Trump feliratú felhőkarcolót montíroztak. A fénykép ahhoz hasonlított, amelyet Donald Trump tett közzé a hét elején. Az ominózus képen a grönlandi tájba ágyazva egy felhőkarcoló volt látható, amin ráadásul az a szöveg volt olvasható, hogy „Ígérem, hogy ilyet nem csinálok Grönlandon!”.

Az amerikai elnök azt követően viccelődött így, hogy a múlt hét végén nyilvánosságra került: szűk körben többször is felvetette Grönland megvásárlásának lehetőségét.

Belgium két közössége – a holland nyelven beszélő Flandria és a francia nyelvű Vallónia lakossága – között mindig volt rivalizálás, vagy éppenséggel feszültség. Az elmúlt években Flandriában jelentősen megerősödtek a két csoport elszakadását szorgalmazó pártok. Az Új Flamand Szövetség a 150 tagú belga parlamentben 43 képviselői bársonyszékkel rendelkezik.

Donald Trump Grönland megvételére vonatkozó felvetését egyébként sem a Dán Királyság – amelynek része az autonómiát élvező Grönland –, sem a grönlandi lakosság nem találta viccesnek. Mette Frederiksen dán kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a sziget nem eladó.

Katrín Jakobsdóttir izlandi kormányfő pedig csütörtökön azt mondta, hogy nem tudja fogadni Mike Pence amerikai alelnököt, aki szeptember elején a szigetre látogat, mert éppen akkor külföldön lesz. Trump „undoknak” minősítette a dán kormányfő nyilatkozatát, és lemondta jövő hétre tervezett koppenhágai látogatását

[Forrás: MTI]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

egy × kettő =