2019. szeptember 24., kedd: Gellért, Mercédesz napja

Három év börtönre ítélték Mengyi Roland volt fideszes képviselőt

Mengyi Roland hatodrendű vádlottat első fokon bűnösnek mondta ki csütörtökön a bíróság bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt, ezért 3 év börtönre ítélte, illetve 4 milliós pénzbírsággal sújtotta, illetve hat évre eltiltották a közügyektől.

Három év szabadságvesztésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt, akit  költségvetési csalással, költségvetési csalással és befolyással üzérkedéssel vádoltak – írta meg a 444.hu. A bűncselekményekért – a halmazati szabályok szerint – 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A vád szerint Mengyi 2015-ben pénzért vállalta, hogy tető alá hoz egy 500 millió forintos európai uniós, szociális szövetkezetek támogatására kiírt pályázatot, amin aztán az őt lefizető két vállalkozónak kellett volna nyernie. Mengyi 5 + 5 millió forint kenőpénzt kért az ügyletért, aztán később az is felmerült, hogy az elnyert összeg felét kellett volna eljuttatni hozzá.

A korrupciós tervekbe súlyos hiba csúszott: a vállalkozók nem nyerték meg a pályázatot, ráadásul az egész csapatot lehallgatták az adónyomozók. A pályázat bebukása után a vállalkozók visszakövetelték a már kifizetett 5 millió forintot, azért az őket és Mengyit is jól ismerő közvetítő, K. Péter Mengyihez fordult, aki oda is adta neki a pénzt, annak átadásnál viszont lecsaptak az adóhivatal nyomozói.

A 444.hu cikke szerint Mengyiék az eljárásban azzal érveltek, hogy az egykori fideszes képviselő nem tudott semmiről, nem is kért pénzt senkitől, csak baráti kölcsönként adott 5 milliót K. Péternek, ennek azonban semmi köze sem volt a pályázathoz. Érvelésük szerint K. Péter a saját szakállára dolgozott, megvezette a vállalkozókat, egyedül találta ki, hogy döntéshozókat keresne meg a pályázat miatt, ilyesmi valójában nem történt. A pályázati összeg visszacsorgatásának említésekor a vállalkozók félreértették: azt akarták elmagyarázni az indulóknak, hogy az elnyert összegből alvállalkozókat kell felvenniük, és a pénz egy részét nekik kell továbbadniuk, de csak azért, hogy megfelelően teljesüljön a pályázati cél. Mengyi Roland országgyűlési képviselőként esetleg csak azért lobbizott a pályázat körül, hogy helyi cégeket vonjanak be a megvalósításába; amikor pedig a pályázatíró arról beszélt, hogy belső vizsgálat miatt bukott meg az egész projekt, és az adóhivatal is szaglászni kezdett az ügyben, akkor valójában csak nagyon szégyellte, hogy elrontották a pályázatot, ezért talált ki ilyesmiket.

Ezt az érvelést a bíróság nem fogadta el.

[Forrás: 24.hu]

CÍMKÉK

Hozzászólások