Hazai és külföldi szakemberekkel dolgoztatják ki a tanügyi törvényt

Akadémikusokból, egyetemi és gimnáziumi tanárokból, hazai és külföldi oktatási szakemberekből álló testületet készül megbízni Valentin Popa oktatási miniszter az új tanügyi törvény kidolgozásával. 

A tárcavezető hétfőn azt mondta, a napokban véglegesíti a testület tagjainak névsorát.

“Az egyeztető tanács foglalkozik majd a romániai oktatás legjelentősebb problémáival, beleértve az új tanügyi törvényt is, de egyéb, például a tanulók heti óraszámával, a tantárgyak számával, valamint az egyes tantárgyak tartalmával kapcsolatos kérdésekkel is” – mondta a miniszter.

A testületet akadémikusok, egyetemi és gimnáziumi tanárok, hazai és külföldi szakemberek alkotják majd. Munkájuk során figyelembe veszik a minisztériumhoz eddig benyújtott stratégiajavaslatokat, és áttekintik más országok oktatási rendszerét is.

“Láttam már olyan stratégiajavaslatot, hogy alkalmazzuk a finn oktatási modellt, vagy a szingapúrit, vagy ezek kombinációját. Az egyeztető tanácsban helyet kapó szakemberek vélhetően javaslatot tesznek majd egy törvényre, mert azt szeretnénk, hogy ezúttal széles körben megvitatott jogszabályunk legyen” – tette hozzá Valentin Popa.

[Forrás: agerpres.ro]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

17 − 9 =