Kecskeméten raboltak ki fiatal lányokat román állampolgárok

2019. augusztus 24-én, hajnalban rablás történt Kecskemét egyik külvárosi részén.

A nyomozás adatai szerint ismeretlenek követni kezdtek két 17 éves lányt, majd rájuk támadtak. A fiatalabb támadó hamar elmenekült a helyszínről, ugyanis védekezésként az egyik lány megütötte.

A másik sértettet az idősebb férfi megrángatta, a haját húzta, és a száját is be akarta fogni. A lány ellenállt, eközben barátnője a segítségére sietett. Egy kulccsal kezdte ütni az elkövetőt, aki „válaszul” megütötte őt. A tettes kicsavarta áldozata kezéből a telefonját, ami a földre esett. A lányok ekkor tudtak elmenekülni.

Az egyenruhások néhány órával később elfogták az idősebb támadót. Nála az eltulajdonított mobiltelefont is megtalálták, és bizonyítékként lefoglalták. Rövid idő elteltével a társát is beazonosították, akit még aznap este elfogtak.

A jelenleg is letartóztatásban lévő 37 éves és 15 éves román állampolgárok ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. Az iratokat vádemelési javaslattal a napokban átadták a megyeszékhelyi ügyészségnek.

[Forrás: police.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

4 + tizennyolc =