2019. november 15., péntek: Albert, Lipót napja

Kelemen Hunor: ha az új kormány tisztelni fogja a magyar közösséget, megkapják az RMDSZ tiszteletét és támogatását is

Kelemen Hunor az új kormány beiktatásának hétfői vitáján azt mondta a parlamentben, hogy „újszerű helyzetben vagyunk: választási évben, államelnök-választás, helyi és parlamenti választások előtt kell egy egyszínű és kisebbségi kormányt megszavaznunk”.

Képtalálat a következőre: „kelemen hunor ludovic orban”

„Olyasmit kell megadnunk önöknek, amihez gátlástalanul és aggályoktól mentesen ragaszkodtak”- mondta parlamenti felszólalásában az RMDSZ elnöke.

A szövetség elnöke szerint az általános választások előtt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenvedélyesen akarta, hogy az elnöki hatalom mellett megszerezzék a kormányhatalmat is. „Ma megkapják, amit akartak, a végrehajtó hatalom is önökhöz kerül, és csakis önökön múlik, hogyan élnek ezzel a hatalommal. Mi, az RMDSZ-ben nem várunk csodákat az új kormánytól”- mondta Kelemen.

„Amit viszont elvárunk, az a felelősségteljes kormányzás minden állampolgár felé, tisztelet minden közösség felé. Elvárjuk a közügyek tisztességes és átlátható rendezését, valamint a költségvetés kiigazítását és a jövő évi büdzsé megalkotását. Kiegyensúlyozott, túlkapások nélküli kormányzást várunk el, amely a közelmúlt történetében először a GDP 6 százalékát fordítja majd az oktatásra. Elvárjuk, hogy ezen a lényeges területen beruházásokat hajtsanak végre a társadalom jövőjének érdekében. Eredményes oktatási rendszer alapjait kell megteremtenünk, amely a gyermekért van, és a versenyképes ismeretek átadására helyezi a hangsúlyt”- hangsúlyozta felszólalásában az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor kifejtette, hogy elvárják, hogy az új kormány biztosítsa a közberuházásokhoz szükséges forrásokat a helyi közösségek és a nagy infrastruktúra fejlesztések szükségleteinek tiszteletben tartásával. Valamint a rugalmasság elvének megfelelően elvárják, hogy kérjék 2 milliárd euró átcsoportosítását a Nagy Infrastruktúra Programból a Regionális Operatív Programba.

„Nézem a kormánylistát, a miniszterek nevét, a sorrendet, és ez sok mindenről árulkodik. Lehet, eljön egyszer az, amikor az oktatás, a kultúra, a szállítás és az infrastruktúra nem kerülnek utolsó helyre ezen a listán. Esélyük van arra, hogy visszaállítsák a parlament törvényhozási szerepét. Azoknak a minisztereknek, akik a parlamenti bizottságokba párbeszédet kívánnak folytatni velünk, könnyebb dolguk lesz, látható és jobb eredményeik is lesznek. Ha gyakorlatba ültetik a parlament által megszavazott törvényeket, ha tiszteletben tartják a ratifikált nemzetközi szerződéseket, ha csak kivételes esetben hoznak sürgősségi kormányrendeleteket – egy szóban, ha tisztelni fognak, mi is tisztelni fogjuk önöket, és betartjuk a szavunkat”- mondta el a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor elmondása szerint: ha tisztelni fogják a romániai magyar közösséget, megkapják az RMDSZ tiszteletét és támogatását is.

„Van néhány miniszter, akit a szakbizottságok negatívan véleményeztek. Van néhány további miniszterük is, akiknek nincs sok keresnivalójuk egy jobb-közép kormányban. Ez az ön felelőssége. Csak az önök kormányzásán és cselekvésén múlik. De az igazi felelősség: ne kompromittálja egy év alatt a hosszú távú jobb-közép kormányzás esélyét. Bármilyen hiba, bármilyen arrogancia, bármilyen szakértelemhiány, bármilyen túlkapás és a megfontoltság hiánya kompromittálni fogja annak az esélyét, hogy a parlamenti választások után is folytassák a kormányzást. Romániának szüksége van a parlamenti választások után is egy jobb-közép kormányra. Hogy lesz-e vagy sem, az önön múlik, ennek felelőssége az ön vállát terheli. Sok sikert kívánok. Megszavazzuk ma önöket, de önökön tartjuk a szemünket. Készen a támogatásukra, ha megérdemlik, és készen állunk arra is, hogy megbüntessük önöket – egy bizalmatlansági indítvánnyal –, ha szükség lesz rá”- mondta a Ludovic Orbanhoz intézett beszédében az RMDSZ elnöke.

A parlament két házának együttes ülése hétfőn 240 támogató szavazattal bizalmat szavazott a Ludovic Orban vezette PNL-kormánynak.

[Forrás: Transindex]

CÍMKÉK

Hozzászólások