2019. szeptember 21., szombat: Máté, Mirella napja

Kelemen Hunor hazája Románia, Orbán Viktor lemásolására buzdít

 Kelemen Hunor szerint nem bírálni kell Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem lemásolni, amit tesz. Az RMDSZ elnöke Tabuk nélkül a román–magyar párbeszédről címmel tartott előadást Sepsiszentgyörgyön a hét végén szervezett román–magyar ifjúsági találkozón.

Szavait a Krónika napilap idézte hétfői számában. Kelemen Hunor egy román résztvevő kérdésére válaszolva fejtette ki, hogy Romániának változtatnia kellene a költségvetési gyakorlatán, hogy olyan – a magyarországiakhoz hasonló – programokat vezethessen be, amelyek a demográfiai mutatók javítását tűzik ki célul.

„Nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni. A románok is megtehetnék a határokon túl élő román közösségekért, amit a magyar kormány tesz a határokon túl élő magyarokért. Mi a saját bőrünkön érezzük, milyen, amikor a magyar kormány kiáll mellettünk. A támogatások, a befektetések Romániába érkeznek, itt maradnak, és ez nemcsak a magyaroknak jó, hanem mindenkinek. Erre azért van szükség, mert Bukarestből nem érkezik elegendő pénz” – vélte Kelemen.

Az RMDSZ elnöke előadásában kifejtette, az elmúlt harminc évben a bizalom nem erősödött a magyarok és a románok között. Szerinte a magyarság képviselete is felelős abban, hogy nem tudta elég jól elmagyarázni a közösség dolgait a többségnek, de a felelősség nem egyenlően oszlik meg. A többségnek van ugyanis eszköze és ereje, hogy megoldja a gondokat.

Kelemen Hunor elmondta: a románok azt hiszik, amikor a magyarok az anyanyelv- és szimbólumhasználat jogát kérik, valamit el akarnak venni tőlük, miközben a magyarság azt érzi, a többség asszimilációra törekszik. „Mi nem akarunk egy más országot, Romániából akarunk jobbat, ezt együtt kell megépíteni” – „vert hidakat” az erdélyi magyarság nevében az RMDSZ elnöke.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások