2019. november 17., vasárnap: Gergő, Hortenzia napja

Kelemen Hunor szerint „szövetségesek” nélkül nem megy

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek továbbra is szüksége van „szövetségesekre” a romániai országos vagy helyi politikában, akkor is, ha nincs értékazonosság azokkal, akikkel (úgymond) szövetkezhet.

Az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen beszélt erről a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén pénteken. Azokra a bírálatokra próbált válaszolni, amelyek amiatt érik az alakulatot, hogy a bukaresti parlamentben az RMDSZ a baloldali-liberális kormánykoalíciót támogatja, amelynek politikáját a romániai magyarok jelentős hányada is elutasítja.

Kelemen Hunor elmondta: szövetségkötések nélkül az RMDSZ elszigetelődne, szövetséget viszont csak azzal köthet, akit a román választók küldenek az önkormányzati testületekbe és a parlamentbe. „Ez nem jelent ideológiai értékazonosulást, azokkal, akikkel ideig-óráig szövetségben vagyunk”.

Kelemen Hunor elmondta: a parlamenti ellenzékkel is tárgyaltak a decemberi bizalmatlansági indítvány előtt, de úgy érzékelték, hogy az ellenzék voltaképp nem akar kormányra kerülni. Azért, hogy látszata is legyen a PSD–ALDE ellenességnek, Kelemen élesen bírálta a kormánykoalíciót, amiért még mindig nem terjesztette be a parlamentbe a 2019-es év költségvetését, és amiért az év végén elfogadott sürgősségi kormányrendelettel „a feje tetejére állította a pénzügyi politikát”.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások