2019. április 11., csütörtök: Leó, Szaniszló napja

Kelemenék az EP-választásra és a népszavazásra is mozgósítani fognak

Az RMDSZ minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy szavazótábora minél nagyobb számban vegyen részt úgy az európai parlamenti választáson, mint a népszavazáson – jelentette ki Kelemen Hunor a Klaus Iohannis államfővel tartott cotroceni-i megbeszélést követően.

Az RMDSZ vezetője kifejtette, a tíz évvel ezelőtti referendum tanulsága alapján mindent meg fognak tenni, hogy minél nagyobb számban mozgósítsák szavazóikat az EP-választáson, illetve a népszavazáson való részvételre.

Hozzátette, egyelőre ugyan nem ismeretesek a népszavazáson megválaszolandó kérdések, de a szavazók előreláthatóan ellen fognak szegülni annak, hogy közkegyelemben részesülhessenek a korrupciós bűncselekmények elkövetői. „A második, sürgősségi rendeletekre vonatkozó kérdéssel kapcsolatban mi a Iohannis javaslatánál radikálisabbak vagyunk, mert mi úgy gondoljuk, hogy ki kell iktatni Románia Alkotmányából a sürgősségi rendeletek intézményét. Abszolút semmilyen téren nincs szükség sürgősségi rendeletekre” – mondta Kelemen, egy olyan évet követően, amikor több miniszter is bebizonyította, milyen hatékonyan lehet rendeletekkel zaklatni az erdélyi magyarságot.

Úgy vélekedett: a sürgősségi rendeletek károkat okoztak a társadalomnak, és meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a jogalkotási hatáskör átruházható lehessen a kormányra. Kivételt ez alól csak háborús helyzetek vagy katasztrófák képezhetnek, a parlamenti vakációk ideje alatt pedig az egyszerű rendeletek gyakorlatát kellene csak megtartani – tette hozzá.

A Iohannis elnökkel folytatott megbeszélés során Kelemen szóba hozta Korond polgármesterének ügyét is, akire elképesztően magas bírságot szabott ki a marosvásárhelyi ítélőtábla a hivatal homlokzatán megjelenített kétnyelvű szövegért – hogy a magát a kisebbségek „védőszentjének” képzelő Iohannis mit válaszolt, nem derült ki.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások