Kitüntetik az „európai értékeket” és kisebbségeket védő Iohannist

Nagy Károly-díjjal tüntetik ki 2020-ban Klaus Iohannis államfőt. A kitüntetést Aachen városa adományozza minden esztendőben egy-egy olyan személyiségnek, aki az európai értékek védelmével tűnik ki.

A kitüntetést a hagyományok szerint minden évben Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepén (áldozócsütörtökön) adják át (jövőben május 21-én).

A sajtókonferencián, amelyen a döntést bejelentették, Jürgen Linden, a Nagy Károly-díj bizottság elnöke elmondta, hogy ez a díj arra ösztönzi Iohannist, hogy továbbra is az európai úton vezesse országát – tájékoztat az EFE hírügynökség.

Az indoklás szerint Románia egy olyan ország, ahol egy „brutális diktatúra alakult ki”, és amely „csalódást okozott” a Nyugattal való kapcsolatokban, Iohannis erőfeszítéseinek köszönhetően azonban „a leginkább európai ország lett Délkelet-Európában”. És való igaz, ha a kisebbségek elnyomása európai érték, akkor balkáni viszonylatban is kitűnik Románia és annak elnöke.

Iohannis „az igazságosság, a kisebbségek és a kulturális sokszínűség védelmének nagy harcosa, és fontos közvetítő és hídépítő a kelet- és nyugat-európai társadalmak között” – mondta az igencsak tájékozatlan Jürgen Linden.

[Forrás: Agerpres]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

20 + tizennégy =