2019. szeptember 21., szombat: Máté, Mirella napja

Kizárták Székelyudvarhely polgármesterét az MPP-ből

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere

A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöksége csütörtöki nyárádszeredai ülésén kizárta a pártból Rákossy Botond Józsefet, a Hargita megyei szervezet elnökét és Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármestert, akit két hónappal ezelőtt leváltottak az MPP udvarhelyi szervezetének éléről – olvasható a polgári párt közleményében.

A kommüniké szerint szerint az elnökség „a Hargita megyei küldöttek kérésére megvitatta Rákossy Botond József megyei elnök visszahívását, és az alapszabályzatnak megfelelően egyöntetű döntéssel kizárta a párt tagságából”. Szintén egyhangúlag döntöttek Gálfi Árpád párttagságának megvonásáról, a székelyudvarhelyi polgármester „bomlasztó tevékenysége miatt”. „A legszigorúbb szankció alkalmazásának célja a pártban gerjesztett feszültség, uszítás, bomlasztás megszüntetése volt. Az elmúlt időszakban eltanácsolt párttagoknak ugyanis nem az volt a szándékuk, hogy megőrizzék szervezetünk egységét, hanem külső erők hatására ennek bomlasztásán tevékenykedtek. Most végre lezárjuk a Biró Zsolt által előidézett széthúzást, rendet rakunk és dolgozunk tovább!” – fogalmazott a közleményben Mezei János, a párt elnöke.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Gálfi Árpádot az udvarhelyi MPP-szervezet július derekán tartott közgyűlésén leváltották a helyi elnöki tisztségről. Az MPP akkori közlése szerint „Gálfi az alapszabályzatban megfogalmazott elnöki feladatköreit hiányosan végezte el, és döntéseit egy személyben hozta meg, mellőzve a széleskörű konzultációt”. A pártvezetés ugyanakkor „mélységesen elítélte”, hogy a polgármester feljelentette nyolc beosztottját és az alpolgármestert a korrupcióellenes ügyészségen (DNA), ezenkívül három székelyudvarhelyi vállalkozás képviselőit is. Gálfi Árpád akkor szabályellenesnek nevezte a helyi pártszervezet gyűlését, mint mondta, „a napirendi pontok között nem szerepelt tisztújítás, leváltás, vagy választás”. Szerinte az általa összehívott gyűlés távozása előtt, a jegyzőkönyv aláírásával befejeződött, s akik tovább ott maradtak, azok „közgyűlésen kívüli beszélgetésen” vettek részt.

Mezei János, az MPP elnöke

A Maszol kérdésére akkor a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivője elmondta: Gálfi Árpád polgármester nem a munkatársait és nem székelyudvarhelyi cégeket jelentett fel a korrupcióellenes ügyészségen, hanem egy beruházás törvényességével kapcsolatosan merültek fel aggályai. „Ha nem fordult volna a vádhatósághoz, bűnpártolással gyanúsíthatták volna” – közölte annak idején Zörgő Noémi.

Szerinte Gálfi tavaly egy gyanús szejkefürdői közbeszerzési eljárást fedett fel a polgármesteri hivatal beruházási osztályán. Ennek az ügynek a kivizsgálását a hivatalon belüli illetékes szakbizottságra bízta. „A bizottság félreérthetetlenül rögzítette jegyzőkönyvben, hogy az illetékes hatóságok értesítése és kivizsgálása elengedhetetlen, így a polgármesterre hárította ennek a feladatnak a lebonyolítását” – közölte a szóvivő.

Az MPP-ben felkorbácsolódtak a kedélyek az utóbbi időben, szeptember elején a párt Salamon Zoltán ügyvezető elnöktől vonta meg a bizalmat.

[Forrás: maszol.ro]

CÍMKÉK

Hozzászólások