2019. május 24., péntek: Eszter, Eliza napja

Közös imára és őrtüzek gyújtására hívja az autonómia híveit az SZNT

A Székely Nemzeti Tanács a világ magyar keresztény gyülekezeteit közös imára, Székelyföld lakóit pedig a közös ima után őrtüzek gyújtására szólítja október 28-ára Székelyföld autonómiájának napjára.

A felhívás szerint a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelem egyik legfontosabb eszköze az érintett közösség akaratának folyamatos megerősítése és felmutatása, hiszen e nélkül a küzdelem értelmetlen. Izsák Balázs a kételkedés visszaszorítását, a közöny legyőzését, az autonómia ellen felhozott hamis érvek cáfolatát is állandó kihívásnak nevezte, amelyre időnként határozott közös választ kell adni.

„Évek óta, október utolsó vasárnapján, Székelyföld autonómiájának napján, a Székely Nemzeti Tanács közös imára szólítja a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit. Imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért. Imádkozzunk azért a rendíthetetlen közös hitért, amely az önrendelkezés jövőképét megkérdőjelezhetetlenné teszi. Üzenjük meg a kételkedőknek, hogy lehet ugyan hit nélkül is élni, de nem érdemes!” – áll a felhívásban.

Az SZNT azt kezdeményezte, hogy 2018. október 28-án, romániai időszámítás szerint 17.30-kor kövesse a közös imádkozást a lármafák, őrtüzek fellobbanása Székelyföld minden településén. Ennek érdekében azzal a kéréssel fordult az egyházi gyülekezetekhez, a helyi önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, vállalkozásokhoz, hogy lármafák, máglyák, fáklyák, gyertyák ezreivel tegyék közösségi élménnyé Székelyföld autonómiájának napját.

Az SZNT szerint tudatosítani kell a fiatal nemzedékben, hogy a székely önrendelkezés ügye magyar nemzeti ügy.

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások