2019. május 24., péntek: Eszter, Eliza napja

Kulcsár-Terza József továbbviszi az üldözött magyar és székely zászló ügyét

Nemtetszésének adott hangot Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, amiért Kovászna Megye Tanácsának ülésterméből bírósági ítélet nyomán eltávolíttatták a magyar és a székely zászlót, miközben az Egyesült Államok, Izrael és Németország zászlaja a teremben maradhatott.

Képtalálat a következőre: „kulcsar terza zaszlo”

A politikus az esetről személyesen tájékoztatta Kalmár Ferencet, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztost.

A politikus rámutatott, a Magyar Polgári Párt adományaként 2016-ban átadott zászlók azzal a céllal kerültek „csomagba”, hogy ne ismétlődhessen meg a korábbi eset, amikor is a román igazságszolgáltatás alapfokon törvénytelennek ítélte az általa adományba adott székely zászlót, annak elfogadását és kifüggesztését a megyei önkormányzat dísztermében.

Az elképzelhetetlennel is számolva, az is cél volt, hogy adott esetben be lehessen bizonyítani, hogy a Romániában kettős mércével mér az igazságszolgáltatás. „Ez, ezúttal is egyértelműen bebizonyosodott, hisz az Egyesült Államok, Németország és Izrael zászlaja a helyén maradhatott, míg a székely zászlót és Magyarország zászlaját el kellett távolítani” – mutatott rá a politikus. Kulcsár-Terza elmondta, hogy az amerikai zászló az Egyesült Államok iránti elismerés és bizalom jeleként került kitűzésre.

Németország zászlaja a romániai német közösség iránt való tisztelet és megbecsülés jele. Izrael zászlaja annak a százötvenezer romániai zsidó polgárnak az emlékére került kitűzésre, akiket a kommunista román hatóságok eltávolítottak Romániából.

Magyarország nemzeti lobogójához annak a reményét fűzte az átadáskor Kulcsár-Terza József, hogy a magyarok nem fognak elveszni, és megmaradnak szülőföldjükön. Székelyföld zászlaja a székelyek megmaradásának jelképeként került Kovászna Megye Tanácsának dísztermébe.

[Forrás: Transindex]

CÍMKÉK

Hozzászólások