2019. szeptember 22., vasárnap: Móric napja

Lenyúlná a román állam az aradi városháza épületét

Kinek a köztulajdonában áll az aradi Közigazgatási Palota (Városháza)? Ezen pereskedik az Aradi Polgármesteri Hivatal és a román kormányt képviselő Arad Megyei Prefektúra. Június 15-én ugyanis a prefektúra bírósági eljárást indított ez ügyben, mindezt hétfőn hozták nyilvánosságra. 

A részletekről – pontosabban arról, hogy a prefektúra peres úton követeli a Városháza fölötti köztulajdonjogának elismerését – hétfőn tájékoztatta a helyi sajtót a Városháza dísztermében Gheorghe Falcă aradi polgármester, Bognár Levente és Călin Bibarț alpolgármesterek részvételével.

A megyeszékhely egyik legszebb, legjelentősebb, az aradiak adományaiból felépült örökségének a jelek szerint nem tisztázott a jogi helyzete. Florentina Horgea prefektus azzal érvel, hogy míg a műemlék az 1990-es évi 30. sz. dekrétum értelmében a román államé, a 2002-es évi 976. sz. kormányhatározatban ugyanaz az épület Arad város tulajdonát képezi.

Mindig az aradiaké volt

Gheorghe Falcă polgármester a sajtón keresztül emlékeztette a prefektust, hogy a Városháza a kommunizmus előtt már az aradiaké volt, ezt történelmi dokumentumok is igazolják. A polgármester felháborítónak tartja a PSD-kormány követelését, melyet Arad legemblematikusabb épülete ellen irányuló, a ’89-es forradalom utáni legnagyobb támadásnak minősít. A polgármester úgy véli, politikai kezdeményezésről van szó, hangsúlyozta, az aradiak segítségét fogja kérni az épület ügyében.

Bognár Levente aradi alpolgármester – korábban alprefektus – a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta, nem újkeletű problémáról van szó, hosszú ideje tart már ez a disputa a város és a prefektúra között. „Sajnos egy olyan téma került napirendre, amit már rég meg kellett volna oldani. Ez egy sziszifuszi munkának néz ki, ugyanis újra el kell mondjuk azt, hogy a központi hatalmaknak semmi közük azokhoz az épületekhez, amiket a helyi polgárok építettek. A prefektúrának is volt régen külön épülete, tehát nekik, gyakorlatilag, ott lenne a helyük. Ne ezt az épületet vegyék célba, hanem menjen mindenki a helyére. A forradalom célja is az volt annak idején, hogy innen a kommunista párt eltűnjön. Ilyen kommunista csökevényességeket fenntartani, hogy a Városháza az államé, harminc évvel a forradalom után, teljességgel érthetetlen számunkra” – mondta Bognár alpolgármester, aki szerint a köztulajdonról és annak jogi rendszeréről szóló 213-as törvény egyértelműen meghatározza, hogy mi tartozik az állami, megyei, illetve a helyi köztulajdonba. A régi térképeket tanulmányozva is egyértelmű, hogy a Városháza az aradiaké, tette hozzá, hangsúlyozva: sajnálatos, hogy ez a téma napirendre került, az aradiak tulajdonát azonban meg fogják védeni.

A polgármester keddre sürgősségi tanácsülést hívott össze: „Egy egészségtelen helyzetről van szó, mely megmutatja számunkra, hogyan is viszonyulnak Bukarestben a helyi közigazgatáshoz. Ennek legelső jelét akkor érezhettük, amikor az épületben, bukaresti utasításra, lezárták a polgármesteri hivatal és a prefektúra közötti átjárót” – nyilatkozta a polgármester.

A szecesszió úttörőjének eklektikus műve

Az aradi Közigazgatási Palotát a megyeszékhely építészeti örökségének egyik legszebb épületének tartják, 1872. és 1876. között épült fel. Az egykori Sóhivatal helyén álló Városházát Lechner Ödön budapesti építész tervezte, majd a helyi követelményeknek megfelelően Pekár Ferenc aradi építész alakította át. Arad jelképét 1877-ben adták át, még Salacz Gyula, Arad néhai polgármesterének az idején. Az 54 méter magas tornyú épületre elhelyezett órát még Svájcból hozatták, az első ünnepi ülést 1877. január 10-én tartották a díszteremben. Az 1989. decemberi forradalom emlékére a Városháza előtti részt Forradalom (Revoluției) térnek keresztelték el.

Az épületben jelenleg az Aradi Polgármesteri Hivatal irodái találhatóak, a jobb szárnyban pedig a kormány hivatala (Arad Megyei Prefektúra) működik. Az Arad Megyei Tanács (Consiliul Județean Arad) 2006-ban költözött ki az épületből a ligeti tó szomszédságában található új épületbe.

[Forrás: nyugatijelen.com]

CÍMKÉK

Hozzászólások