Klaus Iohannis arról biztosított mindenkit kedd esti sajtóértekezletén, hogy lesz megfelelő számú hely az intenzív osztályon a koronavírus-fertőzött betegek kezelésére. A megoldás pedig a betegek exportálásában is rejlik…
A Cotroceni-palotában nyilatkozó román államfő közölte: több országgal tárgyaltak, ahová esetleg súlyos állapotban lévő romániai pácienseket lehet szállítani.
Az érintett országok lajstromát azt követően közlik, hogy az egészségügyi minisztérium befejezi erre vonatkozó tárgyalásait – mondta Iohannis. Az államfő ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy erre nem kerül sor. Ugyanakkor napról-napra nő az intenzív osztályon kezeltek száma.
[Forrás: Agerpres]