Letartóztatták a forgalommal szemben száguldó román nőt

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság egy hónapra azt a román nőt, aki a forgalommal szemben ment autójával szilveszter napjára virradó éjjel az M0-s autóúton.

A nőt hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a Szentendrei Rendőrkapitányság.  „A gyanúsított ezzel az ott szabályosan közlekedőket (M0) – tekintettel az autóúton érvényben lévő megengedett legnagyobb sebességre is – közvetlen balesetveszélynek tette ki” – emelték ki. A gyanúsított miatt egy szemből érkező autó vezetőjének az ütközés elkerülése érdekében irányt kellett változtatnia, emitt autójával nekiütközött egy másik járműnek.

A rendőrök a szolgálati autójukkal, megkülönböztető fényjelzés használata mellett, a gépjárműből kiszállva, elemlámpával és kézi jelzéssel megállásra szólították fel a nőt, aki mindezt figyelmen kívül hagyva kikerülte a járőröket és továbbhaladt a forgalommal szemben. A járőrök a szolgálati járművel utánamentek, megelőzték és hangosbeszélő készüléken, több nyelven is megállásra szólították fel, de a nő továbbra sem állt meg.

Ezt követően a gyanúsított a járművével hátulról meglökte, majd oldalról is nekiütközött az előtte haladó rendőrautónak. A gyanúsított az általa okozott és észlelt balesetek helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta. A balesetek során senki nem sérült meg.

Az M0-s autóút és a 11-es főút csomópontjában 2 óra 35 perckor a rendőröknek sikerült feltartóztatniuk a járművet és intézkedtek a gyanúsítottal szemben. Az alkoholszonda alkalmazásának eredménye a helyszínen negatív volt; ezután a járőrök a nőt bódult állapotban elkövetett járművezetés gyanúja miatt előállították vér- és vizelet-mintavételre.

Mivel a gyanúsított román állampolgár, nincs magyarországi lakhelye, tartózkodási helye, magyarországi kötődése, és a cselekmény során folyamatosan kivonta magát a rendőrök intézkedése alól, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. Ezért a bíróság a nő meghallgatása után elrendelte letartóztatását addig, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot nem hoz, de legfeljebb február 2-ig.

[MTI]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

tizennyolc − tizenöt =