2019. május 24., péntek: Eszter, Eliza napja

Luka Modricnak ítélték oda az Aranylabdát

Luka Modric, a Real Madrid horvát labdarúgója nyerte el 2018-ban a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. A 33 éves Modric pályafutása során először érdemelte ki az elismerést, ráadásul ő az első horvát labdarúgó, aki megkapta a díjat.

A középpályás az előző szezonban klubjával sorozatban harmadszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, emellett nyáron az oroszországi világbajnokságon egészen a döntőig menetelt hazája válogatottjával. Idén az UEFA és a FIFA is őt választotta a legjobbnak, így triplázni tudott.

Modricot az elmúlt hat idényből négyszer beválasztották a BL álomcsapatába, kétszer volt a spanyol bajnokság legjobb középpályása és az UEFA Év csapatában is kétszer kapott helyet. Hétszer választották meg az év horvát labdarúgójának, a nemzeti csapatnak 2006 óta tagja. A

válogatottal – amelynek 2015 óta csapatkapitánya – három világ- és ugyanennyi Európa-bajnokságon szerepelt, legnagyobb sikerét idén nyáron érte el, amikor az oroszországi vb-n a döntőig menetelt. A franciáktól elszenvedett 4-2-es vereség ellenére ő lett a torna legjobb játékosa. Mélységi irányítóként csapata védekezéséért is felel, ugyanakkor az előrejátékban is a Real Madrid, valamint a válogatott egyik legfontosabb láncszeme.

Jelenlegi szerződése 2020 nyaráig köti a madridiakhoz.

Luka Modric 1985. szeptember 9-én született Zadarban, az egykori Jugoszláviában. Fiatalkorában nagyszüleivel lakott, és a többi között kecskepásztorként töltötte napjait. Gyermekéveit meghatározta az 1991-ben kirobbant horvát függetlenségi háború, amelyben nagyapját szerb lázadók végezték ki, házukat pedig felgyújtották.

A menekülő Modric család több mint hét évig egy szállodában élt, Luka a labdarúgásban találta meg a menekülést a háború borzalmai elől. Utólag úgy fogalmazott: ebben a nehéz időszakban vált olyan emberré, amilyen manapság.

Az Aranylabdát 2008-tól mostanáig kizárólag a portugál Cristiano Ronaldo és az argentin Lionel Messi kapta meg.

Az Aranylabda eddigi győztesei:

1956: Sir Stanley Matthews (angol, FC Blackpool), …4. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)

1957: Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), …5. KUBALA LÁSZLÓ (FC BARCELONA)

1958: Raymond Kopa (francia, Real Madrid)

1959: Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid)

1960: Luis Suárez (spanyol, FC Barcelona), …2. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)

1961: Enrico Omar Sivori (olasz, Juventus), …5. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)

1962: Josef Masopust (csehszlovák, Dukla Praha)

1963: Lev Jasin (szovjet, Dinamo Moszkva)

1964: Denis Law (angol, Manchester United)

1965: Eusébio (portugál, Benfica)

1966: Bobby Charlton (angol, Manchester United)

1967: ALBERT FLÓRIÁN (FERENCVÁROS)

1968: George Best (északír, Manchester United)

1969: Gianni Rivera (olasz, AC Milan)

1970: Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)

1971: Johann Cruyff (holland, Ajax Amsterdam)

1972: Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)

1973: Johann Cruyff (holland, Ajax és FC Barcelona)

1974: Johann Cruyff (holland, FC Barcelona)

1975: Oleg Blohin (szovjet, Dinamo Kijev)

1976: Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)

1977: Allan Simonsen (dán, Borussia Mönchengladbach)

1978: Kevin Keegan (angol, Hamburger SV)

1979: Kevin Keegan (angol, Hamburger SV)

1980: Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München)

1981: Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München)

1982: Paolo Rossi (olasz, Juventus)

1983: Michel Platini (francia, Juventus)

1984: Michel Platini (francia, Juventus)

1985: Michel Platini (francia, Juventus)

1986: Igor Belanov (szovjet, Dinamo Kijev)

1987: Ruud Gullit (holland, AC Milan)

1988: Marco van Basten (holland, AC Milan)

1989: Marco van Basten (holland, AC Milan)

1990: Lothar Matthäus (német, Internazionale)

1991: Jean Pierre Papin (francia, Olympique Marseille)

1992: Marco van Basten (holland, AC Milan)

1993: Roberto Baggio (olasz, Juventus)

1994: Hriszto Sztoicskov (bolgár, FC Barcelona)

1995: George Weah (libériai, PSG, AC Milan)

1996: Matthias Sammer (német, Borussia Dortmund)

1997: Ronaldo (brazil, FC Barcelona, Internazionale)

1998: Zinedine Zidane (francia, Juventus)

1999: Rivaldo (brazil, FC Barcelona)

2000: Luis Figo (portugál, Real Madrid)

2001: Michael Owen (angol, FC Liverpool)

2002: Ronaldo (brazil, Real Madrid)

2003: Pavel Nedved (cseh, Juventus)

2004: Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)

2005: Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)

2006: Fabio Cannavaro (olasz, Juventus, Real Madrid)

2007: Kaká (brazil, AC Milan)

2008: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)

2009: Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)

2010: Lionel Messi (FC Barcelona)

2011: Lionel Messi (FC Barcelona)

2012: Lionel Messi (FC Barcelona)

2013: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

2014: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

2015: Lionel Messi (FC Barcelona)

2016: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

2017: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

2018: Luka Modric (horvát, Real Madrid)

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások