A címben jelzett esemény gyakorlatilag akármelyik erdélyi településen megeshetett volna, de az ügy pikantériája, hogy a masszív román többségű Bihar megyei Réven történt a dolog, az eset szenvedő alanya pedig egy román ember.
A Bihoreanul beszámolója szerint egy olvasójuk jelezte, hogy a Vársonkolyos felé vezető főút melletti egyik ház kerítésére egy magyar zászlót tűzött ki a tulajdonos, míg a telek bejárata előtti villanyoszlop alsó részét szintén a magyar nemzeti színekkel befestette. A buzgó olvasó szekus géneket örökölhetett, hisz azonnal a sajtóhoz futott az üggyel, mert – ahogy fogalmazott – csípte a szemét a látvány. A lap nem volt rest felkeresni a település PNL-s polgármesterét, Dorel Cosmát, aki a maga során ki is ment a helyszínre, hogy levétesse a zászlót, de nem talált otthon senkit. Az elöljáró elárulta a lapnak, hogy a ház tulajdonosa igazi román (get-beget) csak éppen furcsa „fixációi” vannak …
A polgármester ezek után egy hivatalos felszólítást küldött ki az illető címére, amiben a törvényekre hivatkozva kéri a zászló eltávolítását, és a villanyoszlopra festett magyar nemzeti színek eltüntetését. Adódik a kérdés, hogy ha mondjuk a törvény szigorával fenyített polgár az amerikai zászlót tűzte volna ki, érdekelt volna bárkit is? Mint ahogyan az is sokat elárul, hogy a román lap cikkénél a hozzászólásokban a legenyhébb az, hogy szigorú büntetést kérnek a magyar zászlót kitűző román honfitársra, de olyan is akad aki egyenesen a ház felgyújtsát javasolja.
A településnek egyébként magyar, RMDSZ-es alpolgármestere van Hasas János személyében, a lakosság mintegy 18 százaléka pedig magyar nemzetiségű.
K. Sz. I.