Március 2-án lesz ítélethirdetés Horváth Anna perében

Pénteken, február 16-án az ügyészé és az ügyvédeké volt a tárgyalóterem Horváth Anna perének tárgyalásán a kolozsvári táblabíróságon. Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), amely hivatalból indította el az eljárást. Egy titkosszolgálati lehallgatásra alapozva a DNA Kolozs Területi Szolgálata ügyészei tavaly emeltek vádat Kolozsvár alpolgármestere ellen.

A DNA vádiratában bűntársként tüntették fel Fodor Zsolt kolozsvári üzletembert, akit befolyásvásárlással és pénzmosással vádolnak. A március 2-re kitűzött ítélethirdetés előtti utolsó tárgyalás elején a védelem kérte többek közt Horváth Anna 2014-2015-ös audienciáinak kikérését a kolozsvári polgármesteri hivataltól, a hangfelvétel pszicholingvisztikai elemzését, egy átirat küldését a lehallgatást végző SRI-nek, négy tanú meghallgatását az önkéntességgel, és két további tanú meghallgatását az RMDSZ-KMDSZ viszonnyal kapcsolatban, de ezeket a bíró elvetette.

“Most sem tudok mást mondani, mint amit a per elején: ártatlan vagyok, nem követtem el semmilyen bűncselekményt. Nem értem, miért hallgatott le a SRI, és miért hallgat le a mai napig is – hiszen nap mint nap követnek ma is. Sem Fodor Zsoltnak, sem senki másnak nem kell megvásárolnia a befolyásomat, mert az én befolyásom az én munkám, amit megkülönböztetés nélkül fejtettem ki mindenki érdekében” – mondta védőbeszédében Horváth Anna. Az ügyész fenntartotta az eredeti vádpontokat, illetve 20 ezer lej elkobozását is kérte Horváth Annától. Mind Horváth Anna, mind Fodor Zsolt ártatlannak vallotta magát, és felmentését kérte.

Az ítélethirdetést március 2-re tűzte ki a bíró.

[Forrás és további részletek: Transindex]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

16 + tizenhat =