Családjával érkezett Márki-Zay Péter a vasárnap délelőtti szavazásra Hódmezővásárhelyen. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nyilvánosan akarta kitölteni a szavazólapokat, ebből volt is egy kis vita a szavazókörben, végül bement a fülkébe. Márki-Zay Péter áthúzta a népszavazási lapot, így dobta be az urnába a szavazólapjait tartalmazó borítékot feleségével és öt nagykorú gyerekével együtt.
A szavazás után rövid sajtótájékoztatót is tarott Márki-Zay Péter. Reméli, hogy egy történelmi nap lesz a mai, mindenkit arra kért, hogy őrizze meg a nyugalmát. A választókörben atrocitásokról beszélt, majd ismét felhívta a figyelmet, hogy mindenki adja le a szavazatát.
Megköszönte a szavazatszámálók munkáját, majd arról beszélt, hogy: Tudjuk, hogy az ellenfél adatbázis alapján minden szavazóját elviszi.
Külön kérte a fiatalokat, hogy menjenek el szavazni.
Minden egyes szavazat számít. Egy szavazat eldönthet egy körzetet és egyetlen körzet eldönthet egy választást – mondta. Márki-Zay szerint a teljes ellenzék egységes, és egy szent küldetést teljesítenek. Legelső intézkedésük pedig az lenne, hogy Magyarországot csatlakoztatnák az Európai Ügyészséghez.
Fel sem merülhet, hogy saját gázellátásunkat kockáztassuk – mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki szerint „már az eddig viszonylag normális Varga Mihály is ezt hazudja”.
Szerinte ezt a választást nem Kubatov listával kell megnyerni, majd a sajtótájékoztató végén azt mondta, hogy:
Nincs demokrácia Magyarországon, ez a választás nem szabad.
Kire fog szavazni a magyarországi parlamenti választások alkalmával?
- Fidesz (58%, 11 784 szavazat)
- Ellenzéki összefogás (DK–Jobbik–Momentum– MSZP–Párbeszéd–LMP) (17%, 3 543 szavazat)
- Mi Hazánk (8%, 1 564 szavazat)
- nem szavazok (6%, 1 255 szavazat)
- nem tudom (6%, 1 203 szavazat)
- Magyar Kétfarkú Kutya Párt (4%, 773 szavazat)
- Normális Élet Pártja (1%, 164 szavazat)
- Megoldás Mozgalom (1%, 148 szavazat)
Összes szavazó: 20 434