Még nem tudni, hogy a „trónok harca” legújabb részében sikerült-e megegyezni a követség jeruzsálemi költöztetéséről

Románia izraeli nagykövetségének esetleges Jeruzsálembe költöztetéséről egyeztetett kedden Klaus Iohannis államfő Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, de az elnöki hivatal közleményéből nem derül ki, sikerült-e egységes álláspontot kialakítaniuk.

A kommüniké szerint a Iohannis által kezdeményezett találkozón az államfő leszögezte: a román külpolitika kizárólag az ország érdekeit szolgálhatja, Románia pedig csak úgy őrizheti meg hitelét az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és a NATO-val és más stratégiai szövetségeseivel ápolt kapcsolatában, ha azonnal véget vet a külpolitikai eredetű belpolitikai feszültségnek.

Iohannis arra figyelmeztette a kormányt: vannak olyan megszeghetetlen határvonalak a román külpolitikában, amelyeket politikai irányultságától függetlenül eddig egyetlen döntéshozó sem sértett meg. Az elnök szerint „aggodalmat és nyugtalanságot” szülne, ha a román külpolitika feladná kiegyensúlyozottságát, következetességét és kiszámíthatóságát.

A keddi találkozóra Viorica Dăncilă kormányfőt Ana Birchall, Románia stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettese és Teodor Meleșcanu külügyminiszter is elkísérte.

[Forrás: MTI, Közlemény]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

tizenöt − tizenhárom =