Megint áll a kőkereszt

Újra eredeti helyén áll Gyergyószentmiklós egyik történelmi és vallási jelképe, a Szárhegyi (Nicolae Bălcescu) út és a Tűzoltó utca sarkán lévő kőkereszt. Az egykor a város határát jelölő keresztet fél év után állították vissza, miután január elején egy balesetező autó kidöntötte.

Az elmúlt hónapok alatt sokan várták, egyesek egyenesen követelték a visszaállítását, mert semmiképp nem szerették volna, ha a kereszt a múzeumban marad, ahol a baleset után mindeddig őrizték. Pár hete a legalább 200 éves határjelző megdőlt talapzatát egyenesítették ki, szerdán pedig a kereszt is visszakapta régi helyét – és méltóságát. A keresztet kedden szállították el a gyergyószentmiklósi múzeumból a mellékgazdasághoz, ahol megtisztították, majd egy szakember ragasztotta meg az eltört szárát.

Len Emil, Gyergyószentmiklós alpolgármestere úgy fogalmazott, örül, hogy végre sikerült ezt elérni, ő már korábban szerette volna, de a visszaállítást eddig számos tényező hátráltatta – ezekről azonban nem óhajtott részletekbe bocsátkozni.

 

Forrás: