Micsoda szégyen! Romániában még legalább három évet kell várni, hogy az iskolákban ne kinti pottyantós legyen

Nem történt jelentősebb előrelépés az iskolák tűzvédelmi engedélyének beszerzése terén, mert az engedélyezési kritériumok továbbra is nagyon szigorúak – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu emlékeztetett arra, hogy az iskolai infrastruktúráért az önkormányzatok felelnek. Jelenleg a prefektúrák segítségével zajlik annak a felmérése, hogy miként készítették fel az iskolákat a helyhatóságok a tanévkezdésre. A tárcavezető elmondta, Romániában a tűzvédelmi engedély beszerzéséhez sokkal szigorúbb kritériumoknak kell megfelelniük a tanintézeteknek, mint sok más államban. Hangsúlyozta, hogy ezeket a kritériumokat nem a minisztérium, hanem a katasztrófavédelmi felügyelőség dolgozza ki. Jelentősebb előrelépések történtek viszont Cîmpeanu szerint az iskolákban a megfelelő higiéniai körülmények megteremtésében. A miniszter elmondta, néhány évvel ezelőtt 2000 olyan tanintézet volt Romániában, amelynek nem volt megfelelő mosdója. Számuk mostanra 99-re csökkent. „Becslésem szerint legtöbb három éven belül nem lesz már olyan iskola Romániában, amelynek ne legyen rendes mosdója” – mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy a helyi önkormányzatok költségvetési forrásokat kaptak a tanintézetek korszerűsítésére – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

 

Forrás: