A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa pénteken évi 4,75 százalékról évi 5,50 százalékra emelte az alapkamatot. Az új kamat augusztus 8-tól lép hatályba.
Mint ismeretes, az alapkamat változása kihat a lej alapú fogyasztási hitelek, jelzálogkölcsönök hitelkamatlábainak alakulására is, tehát a mostani növeléssel tovább emelkedhetnek a havi törlesztőrészletek. A BNR közölte azt is, hogy évi 5,75 százalékról évi 6,50 százalékra emelte a lombard hitel kamatát, és évi 3,75 százalékról 4,50 százalékra növelte a letéti rátát.
Legutóbb július elején módosította a jegybank az irányadó kamatot, akkor 100 bázisponttal 3,75 százalékról 4,75 százalékra növelte. Az elemzők jelentős része most is 100 bázispontos emelésre számított, de voltak 75 bázispontos prognózisok is. Elemzők arra számítanak, hogy év végéig a jegybank igazgatótanácsa 6,25 százalékig fogja növelni az irányadó kamatot.
A jegybank tájékoztatása szerint a pénzromlás üteme az előrejelzéseknek megfelelően júniusban valamelyest mérséklődött, az éves infláció a májusi 14,49 százalékról 15,05 százalékra emelkedett, elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok újabb drágulása miatt.
A BNR közleménye szerint a bruttó nemzeti termék (GDP) 6,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ez az arány pedig jóval meghaladja az első negyedévben jegyzett 2,4 százalékos GDP-gyarapodást. Ezt a jegybank elsősorban a fogyasztás növekedésével magyarázza.