2019. augusztus 18., vasárnap: Ilona napja

Nem szakadt a mennyezet az igazságügyi miniszterre

A hatalmi ágak hajlamosak arra, hogy megkíséreljék kiterjeszteni a hatalmukat – nyilatkozta az amatőr politológusnak felcsapó Tudorel Toader igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) csütörtöki üléséről való távozásakor.

A banánköztársaságok rákfenéjének román felfedezője, Toader szerint a hatalmi ágak közti egyensúly kapcsán figyelembe kell venni azt a „kétségbevonhatatlan” tendenciát, hogy a hatalom mindig terjeszkedni akar.

„Figyeljék csak meg azokat az alkotmányos természetű jogi konfliktusokat, amelyeket az alkotmánybíróságnál jeleztek. Minden esetben egyik hatalmi ág sérelmezte, hogy egy másik hatalmi ág behatolt az ő hatáskörébe” – magyarázta a volt alkotmánybíró,  jelenlegi igazságügyi miniszter. Azt már nem tette hozzá a PSD politikusa, hogy az ilyen természetű turpisságok megakadályozására az alkotmánybíróság hivatott, már ha egyáltalán politikailag független.

Az igazságszolgáltatásra vonatkozó, egyes politikusoktól (így tőle is) származó kijelentésekkel kapcsolatban kijelentette: a téma szigorú feldolgozására van szükség a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács szintjén – írja az Agerpres.

CÍMKÉK

Hozzászólások