2019. szeptember 22., vasárnap: Móric napja

Orbán Viktor barátja segíti az esőerdők kivágását és az őshonos kultúra kipusztítását

Az új brazil elnök beváltotta kampányígéretét, és utat nyitott az esőerdők kivágásának. Jair Bolsonaro hozzájárult, hogy a mezőgazdasági minisztérium döntsön a bennszülöttek földjeinek ügyében.

Képtalálat a következőre: „orbán viktor brazilia”

A szélsőjobbos Bolsonaro gazdasági akadálynak nevezte az esőerdők jogszabályi védelmét, és jelezte: támogatja, hogy kereskedelmi tevékenységbe fogjanak a bennszülöttek földjein, amit eddig törvény tiltott.

Bolsonaro elképzelései ellen akkor több jogvédő csoport tiltakozott. A bíráló hangok szerint a rezervátumok megnyitása az őshonos kultúra pusztulásával járna. Környezetvédők Amazónia utolsó védelmezőiként tekintenek a bennszülöttekre.

AZ AMAZONAS-MEDENCÉBEN TALÁLHATÓ ÖSSZEFÜGGŐ ERDŐSÉGEK ÁLLÍTJÁK ELŐ A LÉGKÖRBEN TALÁLHATÓ OXIGÉN 20 SZÁZALÉKÁT. A TERÜLETET – AMELYNEK 60 SZÁZALÉKA BRAZÍLIÁHOZ TARTOZIK – A BOLYGÓ TÜDEJÉNEK IS HÍVJÁK.

2017 augusztusa és 2018 júliusa között egymillió focipályányi erdőt vágtak ki Brazíliában a hivatalos adatok szerint. A latin-amerikai országban 2004 és 2012 között jóval kevesebb erdőt vágtak ki a kormányzati szigorításoknak köszönhetően.

Rasszista, homofób, Orbán gratulált neki

Bolsonarot, aki korábban a hadseregben szolgált, kedden iktatták be hivatalába. Beiktatási beszédében a brazil elnök azt ígérte, hogy “helyreállítja a rendet” országában, harcolni fog a bűnözés, a korrupció és a baloldali ideológia ellen.

Bolsonaro nem csak a természet pusztításának támogatásával vívott ki globális ellenszenvet, de rasszista és homofób kijelentései is sokakat megbotránkoztattak. 1999-ben például kijelentette, hogy az akkori elnököt, Fernando Henrique Cardosót meg kellene ölni, a menekülteket söpredéknek tartja, a homoszexualitásról alkotott véleményéről mi sem tanúskodik legjobban, mint az a kijelentése, miszerint

ha a fia meleg lenne, nem bánná, ha egy autóbalesetben meghalna.

Európából egyedül Orbán Viktor ment el a beiktatási ceremóniájára.

A CNN megjegyzi, hogy a brazil elnök nemcsak a diktátor Pinochet és Trump, hanem Orbán Viktor nagy tisztelője.

Kampányában a Fidesz populista szlogenjei és mesterségesen kreált ellenségképei is visszaköszönnek: Bolsonaro is a migrációt tartja az egyik legégetőbb problémának; Orbánhoz hasonlóan igyekszik marginalizálni a kisebbségeket; a házasság intézményét csak egy férfi és egy nő között hajlandó elismerni; az országa ellenzékét posztkommunista erkölcsi hulláknak tartja; a médiát pedig ellenségként kezeli.

[Forrás: Index]

CÍMKÉK

Hozzászólások