2019. szeptember 21., szombat: Máté, Mirella napja

Ötre emelkedett a săpocai áldozatok száma

Az éjszaka elhunyt az incidens kilenc sérültjének egyike; a Buzău megyei neuropszichiátriai kórház igazgatója felmondott.
Sorina Pintea egészségügyminiszter jelentette be hétfő reggel, hogy ötre emelkedett a săpocai áldozatok száma, az egyik áldozat ugyanis az éjszaka folyamán belehalt sérüléseibe a kórházban. A neuropszichiátriai kórház igazgatója közben benyújtotta felmondását.

A buzăui törvényszék vasárnap este az ügyészek kérését jóvá hagyva úgy döntött, rendőrségi felügyelet alatt ismét beutalják a kórházba a négy embert megölő 38 éves férfit, hogy megvizsgálják, szellemi képességének a birtokában volt-e, amikor a szombatról vasárnapra virradó éjszaka egy infúzióállvánnyal ütlegelni kezdte betegtársait.

A helyszínre érkező egészségügyminiszter szerint emberi hibák egész sorát követték el a săpocai neuropszichiátriai kórházban. Az ápolóknak például nem lenne szabad engedniük, hogy a páciensek hozzáférhessenek tompa tárgyakhoz, mégis bent hagyták felügyelet nélkül az infúzióállványt egy olyan kórteremben, ahol pszichés betegek vannak.

A tárcavezető szerint az is hibás intézkedés volt, hogy a későbbi tettes mellett ugyanabban az ágyban helyeztek el egy másik alkoholelvonási tünetekkel küszködő férfit is, holott az osztályon lettek volna még szabad ágyak.

[Forrás: Főtér]

CÍMKÉK

Hozzászólások