2019. augusztus 16., péntek: Ábrahám napja

Sepsiszentgyörgy: tovább küzdenek az önálló iskoláért a Néppárt tanácsosai

Az első fokú ítélet értelmében felszámolnák a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakképző Líceumot, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi tanácsosai azonban megfellebbezik az ítéletet – jelentette be Bálint József, a Néppárt városi tanácsosa, aki tanácsostársával, Kolcza Istvánnal, közösen tartott sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön.

„Múlt pénteken vált elérhetővé a törvényszék honlapján a Kós Károly Szakképző Líceummal kapcsolatos elsőfokú döntés. Az önálló Bolyai Egyetem kudarca, vagy épp a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem és a Római Katolikus Gimnázium ügye után végre sikerélménye lehet az RMDSZ-nek iskolaügyben: sikerült megszüntetniük egy önálló szakközépiskolát. Bár az ügynek még nincs vége, és a törvényes határidőn belül fellebbezést fogunk benyújtani, fontos néhány megállapítást tennünk. Bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt 28 évben ez volt a helyi vezetés eddigi legnagyobb intézményromboló lépése, melyet a helyi tanácsban többségben lévő RMDSZ-es képviselők szavazatukkal is támogattak. Ugyanakkor nem szabad elfelednünk azt sem, hogy a felszámolásról szóló határozat elfogadása után került sor először az Antal-érában egy helyi döntés ellen szerveződő tüntetésre” – jelentette ki Bálint József. A Néppárt helyi tanácsosa hozzátette: az elsőfokú ítélet kihirdetése után csalódottságot tapasztalt a szülők és diákok részéről-

A Néppárt tanácsosai sajtótájékoztatójukon kitértek a helyi költségvetés elemzésére is, melynek kapcsán elmondták: örülnek, hogy javaslataikat megszavazták, s remélik, hogy az év folyamán sikerül a költségvetésbe bevenni azokat a felújításokat is, amelyek most kimaradtak. Bálint és Kolcza ígéretet tettek arra, hogy az év során folyamatosan ellenőrizni fogják a költségvetésben foglaltak megvalósulását és a kivitelezések minőségét.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

CÍMKÉK

Hozzászólások