Súlyosbodik a járványhelyzet Hargita megyében

Tovább nőtt a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma kedden Hargita megyében, ahogy az új esetek száma és a fertőzöttségi arány is emelkedett. Egy haláleset is történt a térségben az elmúlt 24 órában.

Enyhe esetszám-növekedést követően 25 új koronavírus-fertőzést igazoltak kedden Hargita megyében, ezzel 6567-re nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett egy újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 287 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal. Gyógyultnak 32 személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, így 5984-en győzték le eddig a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 141, otthoni elkülönítésben 155-en vannak, házi karanténban pedig 506-an tartózkodnak a megyében.

Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal öt páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 0,87 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami a legalacsonyabb érték az országban.

[Forrás: szekelyhon.ro]