2019. szeptember 22., vasárnap: Móric napja

Szégyenpad: Romániában tömegek nem ismerik hírből sem a fogkefét

 

A statisztikák szerint egy főre számítva Romániában vásárolják a legkevesebb fogkrémet és fogkefét. Egy bukaresti napilap által közölt adatok szerint az ország lakói fejenként másfél tubus fogkrémet használnak, sokan pedig még ennyit sem, mert egyáltalán nem mosnak fogat.

Románia lakói átlagosan tizenöt havonként cserélnek fogkefét. A botoșani-i orvosi kamara kimutatása szerint a fogápolás tekintetében Románia messze az utolsó az uniós tagállamok között. Az is igaz, hogy fogorvos is kevés van az országban. A 300 ezer lakosú Botoșani megye például mindössze 83 fogorvossal rendelkezik, vagyis 3529 lakosra jut egy fogorvos. Ez nagyjából megfelel az országos átlagnak is. A megyében mindössze egyetlen iskolai fogorvosi kabinet van, a nagyjából 180 ezer lakost számláló megyei falvakban pedig csupán 6 fogorvosi rendelő áll a lakosság rendelkezésére.

Fogorvosok, saját tapasztalataikból kiindulva azt állítják, hogy faluhelyen a gyermekek jelentős része még csak nem is hallott fogkrémről, fogkeféről, fogápolásról, de a gyermekek között sokan vannak, akik legfeljebb három naponként mosnak fogat. Olyan esetekkel is találkoztak, amikor egyetlen fogkefén a család minden tagja osztozott. Igaz, hogy csak rendkívüli alkalmak esetén – esküvőkön, nagy ünnepeken – mosnak fogat.

A politikai elit tagjai sem éppen ép fogaikról híresek …

A szülőkön múlik minden

A közegészségügyi igazgatóság állítása szerint mindent megtesznek, hogy – elsősorban a gyermekekkel – ismertessék a szájhigiénia fontosságát, de erőfeszítéseik nagyrészt hiábavalóak, mivel maguk a szülők sem szolgálnak jó példával a gyermekek előtt. Túl azon, hogy maguk sem mosnak fogat, nem is kényszerítik a gyermekeket sem a fogmosásra. Ily módon nem lehet rászoktatni a falusi fiatalokat a fogmosásra, a fogorvos pedig, aki évente csak néhányszor keresi fel az iskolai fogászati rendelőket, tehetetlen, hiszen képtelen megmagyarázni a fogmosás szükségességét. Botoșani megye idősebb lakosai közül sokan derűsen állítják, hogy soha életükben nem mostak fogat. Mindez, sajnos, országos szinten is általánosítható. Egy Răchiți községbeli Roșiori falubeli 72 éves férfi azt állítja, hogy a faluban senki nem használ fogkrémet, mivel nem is mos fogat. Jómaga is így élte le 72 esztendejét, és azt állítja, hogy semmi baja nem támadt a fogmosás elmulasztásából.

Mivel a szájhigiéniának még csak a fogalmát sem ismerik, a faluhelyen élők legtöbbször fog nélkül maradnak. Az orvosok szerint a faluhelyen élők ezért nem a fogmosás elmaradását, hanem különféle betegségeket okolnak. És ilyenkor azt állítják, hogy nem érdemes fogkefére, fogkrémre költeni azért a néhány fogért. „Hagyományos módszerek” Fogorvosok szerint faluhelyen a fogkefét, fogkrémet sok esetben „hagyományosan bevált eszközökkel” helyettesítik. Van, aki csak tiszta vízzel öblíti ki a száját fogmosás helyett, mások „tudományos módszerekhez” folyamodnak, és például sóval dörzsölik be ínyüket, de akadnak olyanok is, akik szódabikarbonát használnak e célra.

A gyógynövények hívei közül sokan kamillateát használnak, mivel az fertőtlenít, vagy fokhagymalevet, ugyancsak fertőtlenítő hatásáért. Számosan petrezselyemzöldet vagy tömjént használnak fogkrém helyett. És végül olyanok is vannak – főleg a férfiak körében – akik cujkával mosnak fogat, persze, anélkül, hogy kiköpnék a drága nedűt. A fogorvosok elmondása szerint a dohányosok közül többen is esküsznek rá, hogy a cigarettafüst is megteszi fogmosás helyett. Végül pedig faluhelyen pedig többen azért tartják fölösleges pénzkidobásnak a fogkefe, fogkrém vásárlását, mert azt állítják, hogy számos ismerősük van, aki soha életében nem mosott fogat és idős korára mégis kiválóak a fogai. Egyes fogorvosok szerint ebben talán lehet valami, hiszen a faluhelyen élők egészségesebben táplálkoznak, mint a városiak, ami pozitív hatással lehet fogaik állapotára is.

[Forrás: maszol.ro]

CÍMKÉK

Hozzászólások