2019. november 16., szombat: Ödön napja

Székelyföldre is eljutott a nyugat-nílusi vírus

Nyugat-nílusi vírussal fertőződött meg egy háromszéki férfi. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban kezelik, állapota súlyos – jelentette be csütörtökön a kórház menedzsere.

András-Nagy Róbert elmondta: a 76 éves kézdivásárhelyi férfit előbb a helyi kórházba utalták be, de miután állapota súlyosbodott, a megyeszékhelyre szállították.

Tünetek

A vírus emberről emberre nem, kizárólag szúnyogcsípéssel terjed, és a központi idegrendszert támadja meg. A fertőzés a gyenge immunrendszerű személyekre lehet veszélyes.

Tünetei összetéveszthetők az influenza tüneteivel: a beteg magas lázra, erős fejfájásra, izomgyengeségre, hidegrázásra, fáradságérzetre, fényérzékenységre panaszkodik. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a fertőzöttek körülbelül 80 százaléka tünetmentes.

Megelőzés

Az orvosok azt ajánlják: megelőzésképpen elsősorban a szúnyogcsípések ellen kell védekeznünk. Javasolják továbbá, hogy szereljünk szúnyoghálót az ablakokra, használjunk rovarirtó szereket a lakásban és a ház körül, távolítsuk el a lakás környékéről a hulladékot, szárítsuk ki a pincéket, és kerüljük a vizes, mocsaras helyeket.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter a múlt héten közölte: nincs járványveszély, mivel a megbetegedések csak elszórtan jelentkeztek. A miniszter ugyanakkor azt javasolta a helyi hatóságoknak, hogy végezzenek alapos rovarirtást a településeken.

Mint arról portálunk is beszámolt, a fertőző betegeket kezelő galaci kórház igazgatója a múlt héten megerősítette, hogy a nyugat-nílusi vírus okozta egyik páciensük halálát. A férfi 79 éves volt, és más krónikus betegségekben is szenvedett. Több szúnyogcsípést észleltek rajta, amikor kórházba került, ahol agyhártya- és agyvelő-gyulladással diagnosztizálták.

A minisztérium adatai szerint május 2. és augusztus 8. között összesen 23 fertőzést igazoltak a laborvizsgálatok. A fertőzések eddig Dolj (5 személy), Olt (4), Iaşi (4), Brăila (2), Ilfov (2), Bihar (1), Bákó (1), Galac (1), Vrancea (1) és Teleorman (1) megyében, valamint Bukarestben (1) következtek be.

[Forrás: Agerpres, Maszol]

CÍMKÉK

Hozzászólások