2019. május 24., péntek: Eszter, Eliza napja

Szlovák parlamenti elnök: megoldjuk a „himnusztörvény” okozta problémát

Megegyeztünk, a kormánykoalíció megoldja az állami jelképekre vonatkozó törvényből adódó problémát – jelentette be Andrej Danko, a pozsonyi törvényhozás elnöke pénteken a külföldi országok himnuszának éneklését korlátozó jogszabály kapcsán. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által idézett politikus szerint a módosításban nem volt ártó szándék.

Az állami jelképekre vonatkozó jogszabály vonatkozó módosítását még március 27.-én fogadta el pozsonyi törvényhozás. A felháborodást a módosítás azon része váltotta ki. amely nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozza a külföldi országok himnuszának éneklését, amikor a helyszínen az érintett országnak hivatalos küldöttsége is jelen van.

A csütörtökön kipattant ügyben a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és más politikusok is a törvény megvétózására szólították fel Andrej Kiska szlovák államfőt, aki azt nyilatkozta: a jövő héten jelenti be ezzel kapcsolatos döntését. Bugár Béla, a Most-Híd vegyes párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: ígéretet kapott Kiskától a törvény megvétózására, amely egy ilyen esetben ismét a parlament elé kerülne. A párt képviselőinek többsége egyébként megszavazta a módosítást. 

Andrej Danko – aki a szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a módosítást benyújtó Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke is egyben – pénteken hangsúlyozta: a módosításban nem volt ártó szándék, a korlátozás egyébként is csak az állami ünnepekre és egyéb ünnepnapokra vonatkozott volna, és amódosítás szövege ezzel összefüggésben tesz említést más országok himnuszáról. A politikus leszögezte: az előállt problémát “az elnök segítségével vagy anélkül”, de megoldja a kormánykoalíció, úgy, hogy mindenki elégedett legyen és semmi se zavarja a szlovák-magyar kapcsolatokat.

Nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, hogy pontosítsuk a dolgot. Megoldjuk a problémát, megegyeztünk” – mondta Andrej Danko, rámutatva: az államfő már a pozsonyi parlament tegnapi voksolása előtt visszaadhatta volna a törvényt, de annak ellenére, hogy kérték tőle, ezt nem tette meg.

Az állami jelképekre vonatkozó szlovák jogszabály módosítása a közelgő szlovákiai jégkorong világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Ezt az előterjesztők szerint az tette indokolttá, hogy a szlovák csapat sokévi bevált gyakorlattal szakítva olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva – a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve – kapott helyet. A feszültséget kiváltó törvénymódosítás szövegének túlnyomó többsége ezzel a kérdéssel foglalkozott.

A módosítást előterjesztő képviselők között két volt szlovák labdarúgó is volt, Dusan Tittel és Tibor Jancula. Ez azért lehet érdekes, mivel a korlátozás – a magyar himnusz éneklésének viszonylatában – sokban érinthetné a legtöbb felvidéki magyar szurkolóval rendelkező és az utóbbi években reneszánszát élő dunaszerdahelyi futball klubot a DAC-ot, amelynek korábban egyébként az egyik előterjesztő képviselő is játékosa volt.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások