Több ember meghalt és több megsérült, amikor vonat elé hajtott egy kisteherautó Mindszentnél kedden reggel – közölte a rendőrség honlapján. A Mávinform közleménye szerint a vonaton 22 utas volt, közülükElolvasom

Öt személy sérült meg egy autóbalesetben szombat délután a Kolozs megyei Marótlaka (Morlaca) település közelében, miután egy személyautó ütközött össze egy kisbusszal. A személygépkocsi Kolozsvár irányából Nagyvárad felé tartott, mígElolvasom

Egy személy meghalt, három megsebesült szombat hajnalban egy Hargita megyében történt autóbalesetben. A megyei rendőrség közlése szerint egy Székelyudvarhely irányából Székelykeresztúr felé haladó személygépkocsi Betfalvánál egy útszéli fának ütközött. AElolvasom

Egy személy életét vesztette, egy pedig megsérült egy közúti balesetben, ami kedden történt a Brassó megyei Törcsváron, a turistamágnesnek számító kastély közelében. A Román Rendőr-főkapitányság közlekedésbiztonsági központjának (Infotrafic) tájékoztatása szerintElolvasom

Négy személy – köztük egy 1 éves gyermek – sérülésével járó baleset történt hétfőn Hargita megyében, Vasláb és Marosfő között. A katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint az egyik áldozatot műszaki mentősöknekElolvasom

Egy személyautó csapódott Gyergyószentmiklós egyik legforgalmasabb útkereszteződésében található kőkereszt talapzatába. Az ütközés következtében a kereszt ledőlt. A baleset hétfőn hajnalban történt, a járművet reggel 8 óra előtt szállították el aElolvasom