Viorica Dăncilă nem akar lemondani, hiszen nem is lenne ideje rá. „Nem áll szándékomban lemondani. (…) Annak, aki a lemondást fontolgatja, nincs olyan zsúfolt programja, mint nekem, benne a kormányprogrambanElolvasom

Két államelnöki tanácsos fogadta csütörtökön Eugen Teodorovici pénzügyminisztert, illetve Tudorel Toader igazságügyi minisztert a Cotroceni-palotában – közölte az államelnöki hivatal. Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása értelmében Eugen Teodorovici pénzügyminisztert és TudorelElolvasom

Az állandósult politikai csatározások elvonták Klaus Iohannis figyelmét a sertéspestisről, ezért késéssel ugyan, de felszólította a kormányt, hogy tegyenek már valamit. Habár Iohannis szerint pont a kormány feledkezett meg aElolvasom

Az esetleges kormányátalakításról a koalícióban és a miniszterelnökkel kell tárgyalni – mondta kedden a PSD elnöke, Liviu Dragnea. Az előző két kormány bukása is így kezdődött.  „A kormányátalakításról komolyan akkorElolvasom

Zászlókkal fognak tüntetni szerdán a parlament épülete előtt, hogy „megakadályozzák a Dăncilă-kormányt és Liviu Dragneát Románia jövőjének elkobozásában” – nyilatkozta kedden Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.Elolvasom

Ezernél is többen tüntetnek Kolozsvár főterén az ellen tiltakozva, hogy a kormány megszüntette Verespatak UNESCO védett kulturális örökségeinek listájára való felvételének eljárását. A tüntetők a Dăncilă-kormányt bíráló táblákat tartanak aElolvasom