Nigéria legnagyobb városában, Lagosban hétfőn összeomlott egy építés alatt álló 25 emeletes toronyház, több tucat munkás rekedhetett a romok alatt – közölte Ibrahim Farinloye, a helyi katasztrófavédelem ügyvivő vezetője. Egyelőre nemElolvasom

A Clio Intézet adta ki Kovács Szabolcs tanulmányát, amely a Kolozsvárhoz közeli Nagysármás zsidó lakosságának kiírtásáról szól. 1944. szeptember 16-17-én ugyanis Pusztakamaráson 126 nagysármási zsidót végeztek ki magyar katonák. A legfiatalabbElolvasom

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap délután Arad megyében a Kisjenő és Székudvar közötti 79/A jelzésű országúton. Egy 47 éves kisjenői illetőségű férfi eddig ismeretlen okból átsodródott az autójával aElolvasom

Kiesett egy temesvári tömbház negyedik emeletéről egy hároméves kislány szombaton. A gyermek az egyik első emeleti teraszra zuhant – közölte a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság alapján a Maszol. Mint írták, aElolvasom

A megdöbbentő eset a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk városának egyik bevásárlóközpontjában történt. Az oltásra várakozók túszul ejtették a mobil oltócsoport tagjait, a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia írja az UNIAN hírügynökség alapjánElolvasom