Reggel 7 órakor megnyitottak a szavazókörzetek, elkezdődött a voksolás az államfőválasztás második fordulójában. Összesen 18 748 szavazóhelyiséget rendeztek be. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) adatai szerint 18 217 411 személyElolvasom

Szombat reggel 7 órakor véget ért az államfőválasztás második fordulóját megelőző kampányidőszak. A hatályos törvények értelmében a kampánycsend beállta után tilos bármilyen formában kampány jellegű üzenetet közvetíteni. Az elnökválasztás másodikElolvasom

Szombat reggel 7 óráig több mint 96 ezer külföldön élő román állampolgár adta le voksát az államfőválasztás második fordulójában az ország határain kívül kialakított szavazókörzetekben. Az első fordulóban, ugyaneddig azElolvasom

Iohannist arra emlékeztették az újságírók, hogy a 2014-es államelnöki kampányában ígéretet tett: le fog mondani mentelmi jogáról, amennyiben államelnökké választják. Ebből semmi sem lett. „Ez csak alkotmánymódosítással valósítható meg, ésElolvasom

Klaus Iohannis saját bevallása szerint számít az USR-PLUS és a PMP választóinak szavazataira, és bízik benne, hogy szavazatokat szerez az RMDSZ-től is. A Nagybányán nyilatkozó Klaus Iohannis nem tudja megkerülniElolvasom

Számít a magyarok szavazatára, RMDSZ-es hátszél nélkül is – jelentette ki szerdán a magyarellenes PNL székházában tartott sajtóértekezletén Klaus Iohannis. „Én számítok a magyarok szavazatára, őszintén mondom, azt gondolom, hogyElolvasom

Az RMDSZ arra biztatja a szimpatizánsait, hogy szavazzanak a belátásuk szerint az elnökválasztás november 24-én tartandó második fordulójában. A döntést Kelemen Hunor, a szövetség elnöke jelentette be szerdán Kolozsváron, aElolvasom

Nem hajlandó nyilvános vitát folytatni Klaus Iohannis államfő kihívójával, Viorica Dăncilă exkormányfővel az elnökválasztás november 24-i második fordulója előtt. „Semmilyen eszmecsere nem létezhet annak a PSD-nek a képviselőjével, amely lábbalElolvasom

Levelet ír Klaus Iohannisnak, amelyben nyilvános vitára hívja ki, hogy kielemezzék az eddigi megvalósításokat és a jövőbeni terveket – jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. DăncilăElolvasom

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja (PLUS) alkotta választási szövetség Klaus Iohannist támogatja az államfőválasztás második fordulójában – jelentette be hétfőn Dan Barna ésElolvasom