Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták. A pápa elmondta, hogy előjegyeztette magát az oltásra. Úgy vélte, erkölcsileg mindenkiElolvasom

Ferenc pápa helyett egy-egy bíboros vezeti a szilveszteri imádságot és az újévi misét is a Szent Péter-bazilikában, mivel az egyházfőnek isiász okozta fájdalmai vannak – közölte a szentszéki szóvivő csütörtökön.Elolvasom

A testvériség és a társadalmi barátság a témája Ferenc pápa harmadik, Mindannyian testvérek című enciklikájának, amelyet az egyházfő Szent Ferenc városában, Assisiben írt alá szombaton. Ferenc pápa a Szent FerencrőlElolvasom

Mélységes fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa az isztambuli Hagia Sophia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében. A katolikus egyházfő a tengernek szentelt napon, amelyetElolvasom

A bukaresti Római-katolikus püspökség leleplezett Bukarestben egy Ferenc pápát ábrázoló szobrot, amelynek felirata megdöbbentő: Ferenc pápa Dákoromániában. Az emlékművet a pápa Romániába való látogatásának emlékére állították, amely tavaly került sorElolvasom

Elszalaszthatatlan lehetőséget nyújt a „konkrét gesztusok” felfedezésére az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) Ferenc pápa szerint, aki a La Repubblica című olasz napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban elmondta, hogy elsősorban aElolvasom

Magyarországra látogat Ferenc pápa – számolt be az M1 déli Híradójában egy vatikáni tudósító Twitter-bejegyzésére hivatkozva. Az információ szerint a katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára, szeptember 20-ra érkezhetElolvasom