A Magyar Nemzet értesülései alapján 36 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 14 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak. A második a Demokratikus Koalíció, amely 15,6 százalékon áll,Elolvasom

Egyes közvélemény-kutatásokra hivatkozva Babar Viktor, az Europe Elects elemzője azt mondta, a „legtöbb becslés” szerint a Jobbik a jelenlegi három képviselői helyéből kettőt tarthat meg az Európai Parlamentben (a többnyire pontosElolvasom

A magyar miniszterelnök erdélyi látogatásán valójában csak tetézte azt a csalódást, amelyet a romániai magyarság jelentős hányada akkor érzett, amikor kiderült: az európai parlamenti választásokon valójában nem igazán lesz választásiElolvasom

Kolozsvárra látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, ahol arra buzdította a romániai magyarokat: a közelgő európai parlamenti választáson támogassák az RMDSZ-t. Kelemen Hunorral közösen tartott sajtótájékoztatójukon a magyar kormányfő elmondta, ha pártcsaládjuk,Elolvasom

Az MSZP országgyűlési képviselőjét az ATV egyik műsorában kérdezték egyebek mellett arról, hogy miért ilyen nagy a Fidesz támogatottsága. Bangóné Borbély Ildikó az ATV egyik műsorában kérdezték meg arról, hogyElolvasom

Háromszor szavazta le, de végül nem merte megtenni a Fidesz, hogy ne legyen Trianon-emlékév – írja az Alfahír. Már háromszor leszavazta a Fidesz a Trianon emlékévet, ám ezúttal egy sajátElolvasom

A Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése azt jelzi, hogy az Európai Néppárt (EPP) nem tolerál bármit, még saját tagjai részéről sem – mondta pénteken a „tolerált Klaus Iohannis államfő. Az EurópaiElolvasom