A képviselőház jogi bizottsága kedden pozitívan véleményezte azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy csak a 16. évüket betöltött személyek járhatnak közutakon elektromos kerékpárral vagy rollerrel, a bérelhető rollerek estében pedigElolvasom

A közösségi médiában vasárnap este jelentek meg fotók a sarki fényről, amelyet Románia számos megyéjében látni lehetett. A rendkívül látványos természeti jelenséget Kolozs, Bihar, Krassó-Szörény, Fehér, Temes, Tulcea és GiurgiuElolvasom

Bűnvádi eljárást indított a Hargita megyei rendőrség az úzvölgyi katonatemetőben októberben rendezett megemlékezés kapcsán, írja a Krónika. A lap szerint a rendőrség azért indított eljárást, gyűlöletre vagy diszkriminációra való felbujtás miatt, mert a MihaiElolvasom

Két alkalommal is növekedni fognak a nyugdíjak 2024-ben – jelentette be a koalíciós pártok vezetőinek keddi ülése után Marcel Ciolacu miniszterelnök, írja az Agerpres. A kormányfő Facebook-bejegyzésében azt írta, január 1-jétőlElolvasom

Rendkívül nagy érdeklődés övezi a felújított és újjászületett sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum megnyitását. Csütörtökön megtelt meghívott vendéggel és látogatóval a négy év után újranyitott legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény. AElolvasom

Klaus Iohannis államfő kihirdette csütörtökön a kormány felelősségvállalással elfogadott deficitcsökkentő intézkedéscsomagját, így a jogszabály hatályba lép. A sokat bírált megszorító intézkedéseket, mint ismeretes, hiába támadta meg a Mentsétek meg RomániátElolvasom

Amíg a schengeni övezet belső reformját nem hajtják végre, lehetetlen a bővítése, jelentette ki Karl Nehammer osztrák kancellár kedden, miután Bécsben találkozott Nyikolaj Denkov bolgár kormányfővel. Elemzők szerint ez a bejelentés azt vetítiElolvasom

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik a világ magyarsága október 23-án. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött, majd november 11-re vérbe fojtott szabadságharc 67. évfordulóján Székelyföld-szerteElolvasom