Orbán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót (EU) – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában. A kereszténydemokrata luxemburgi politikusElolvasom

Jean-Claude Juncker szerint a menekültek nem turisták, Iohannis szerint pedig nem lenne szép pénzt csinálni belőlük – ilyen és ehhez fogható kijelentések hangzottak el Nagyszebenben. „Ők nem turisták, hanem sok esetbenElolvasom

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy szerencsétlen mozdulattal majdnem felgyújtotta a múlt vasárnap a ruandai népirtás 25. évfordulójára emlékező delegációt. Erről a V4NA hírügynökség számolt be kedden. Az újabb Juncker-botrány hamar elárasztotta aElolvasom

Jogilag kötelező erejű biztosítékokat fogadott el a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ügyében hétfő éjszakai strasbourgi találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai BizottságElolvasom

A Viorica Dăncilă kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker örömteljesnek nevezte, hogy Románia befogadott migránsokat. „Ha a tagországok elfogadták volna az Európai Bizottság ajánlásait a menekültek tekintetében, akkor most nemElolvasom

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke súlyos isiászban szenved – közölte szombaton az Origó. Mint írták, a tünetegyüttes következményeként ezúttal egy nővel próbált meg humorosan viselkedni, azonban ebből inkább egyElolvasom