Orbán Viktor helyettese szerint az atyát karaktergyilkossággal próbáljál lejáratni. Néhány napja Böjte Csaba a Válasz Online-nak az alapítványa pénzügyeiről azt mondta, ha csak abból gazdálkodnának, amit a román állam ad, régen csődbe mentekElolvasom

A magyar főváros XII. kerületében található mű alkotója egy kárpátaljai szobrászművész, Matl Péter. Egészalakos szobrot kapott Budapesten Tamási Áron. A Tamási Áron emlékév alkalmából készült alkotás Matl Péter kárpátaljai szobrászművészElolvasom

Szombaton késő délután, 66 éves korában, otthonában elhunyt Lang Györgyi. Hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi, a legendás Pa-dö-döElolvasom

A dátumot az MSZP-ből tavaly ősszel távozott Ujhelyi István európai parlamenti képviselő mondta be egy rádióműsorban – írja az ATV. A politikus hétfő reggel a Spirit FM Aktuál című műsoránakElolvasom

Országos és nemzetközi hírű fellépők váltják egymást pünkösd hétvégéjén a budapesti Kálvin téren és környékén: hat helyszínen több mint hatvan rendezvény várja a közönséget három napon át, ráadásul teljesen ingyen.Elolvasom